beszámoló [fesztivál] 2002. augusztus 1. csütörtök 12:16
nincsen hozzászólás
szerző: UtazóSziget2002 E(l)ső nap
Elkezdődött. Ez most már vitathatatlan. Július 31-e az első igazi teljes napi próbatétel.
A kora délutáni kis zápor csak bemelegítés volt a The Cure koncert alattihoz képest, és lényegesen rövidebb volt. A fesztivál zenei részét igazából Sergent Garcia nyitotta meg tizenkét fős csapatával. Kissé szomorú is voltam, mert csak a koncert felére értem be, mivel igen lassan tudtunk csak begyűrűzni a Szigetre. Ami biztos állítható, hogy ez az első fellépőnek választott zenekar igazi fesztiválnyitó választás volt. Igényesen kellemes, mediterrán hangulatot tudtak biztosítani az egyre csak duzzadó méreteket öltő közönségnek. Játékukra jellemző, hogy a jazz improvizációtól egészen a latin hangulatokig sokféle színes elemet használnak fel. Voltak pillanatok mikor az az érzésem támadt picikét, mintha csak Manu-t hallottam volna. A Garcia szamba-és hangulat kovácsoló művész. Egyszer ülteti/gugoltaja a közönséget, máskor meg egyszerűen együtt bulizik velük.
Garcia után a színpadon a The Mission UK következett a hagyományos felállásásal. Hosszú évek óta számontartott zenekar fellépése egy kicsit fáradtabbnak, lassabbnak tűnt. Olyan délutáni hangulatú volt. Ennek ellenére feltudtam benne fedezni azt az igazi hamisíthattalanul sajátos darkos ízt. Ez az alapmag előttünk keltette életre a régi slágereket és az újabb szerzeményeket, melyeket eddig legtöbbünk csak otthoni hanghordozóján hallgatott. Így utólag néhány órával a koncert után, bizton állíthatom, hogy kár lett volna őket kihagyni a programból, nagyon beleillettek az összképbe.
A következő fellépő a Sziámi Ultra Rock Hírügynökségből avanzsált Sziámi „Szindroma” lépett színre Müller Péter vezényletével és újdonsült néhány barátjával együtt talpig vörös selyembe burkolódzva. Péter sajátos egyénisége a Szigetnek már a kezdetektől fogva. Nélküle szinte elképzelhetetlen lenne ez a rendezvény. Az ő munkáságát fémjelzi az az összetett szövegvilág és a dallamcentrikuságra épülő zenei alapok, melyeket rengetegen dúdoltak ezen a fellépésen is. Az est egyik meglepetése egy Talking Heads nóta Sziámis átírata volt.
Ezt követően az est Nagyszínpadi utolsó fellépője a The Cure következett. Most nem írok itt sokat róla, mert lesz egy részletesebb leírás, is mint amilyet ebben a pillanatban írni tudnék róla. És lesz egy meglepi is még a mai nap folyamán ezzel kapcsolatban! Csak egy-két gondolatot fűznék hozzá. Egész nap és nem csak kint a Szigeten, hanem bent a városban is folyamatosan tűnt fel a megszámlálhatatlanul sok Robert Smith hasonmás, lélekben egyesülve a most hazánka látogatott dark legenda eszméivel.
A Nagyszínpad „bezárását” követően a szerencsétlenül Wan2-ra keresztelt színpad felé vettem az irányt, megcélozva ezzel a NEO koncertet. Nagy sajnálatomra be kellett látnom, hogy a NEO véglegesen irányt váltott. Ebből a váltásból már kaptam egy kis ízelítőt a múlt hónapban, pár kissebb fesztiválon. Erre rátett még egy lapáttal az, hogy a keverés elég sok kívánivalót hagyott maga után. A zenét teljesen elnyomta Krisztián éneke, aki szinte folyamatosan énekelt az újabb számokban. De amikben nem énekelt, azokat se lehetett rendesen élvezni, mert a hang olyan volt mintha a tér egyetlen pontjáról szólt volna. Mintha csak a NEO szintijei és samplerei alá szerelt 50 wattos hangládából áradna a zene. A közönség felé meg csak a basszus dübörgött. Szóval a koncert felénél el is mentem és inkább vettem egy wine-colát.
A francia UHT koncertjének elejére visszaérve láttam hogy a lemezlovast és a sampleres-t ki fogja egészíteni egy nagybőgő. Ez úgylátszik francia szokás, egyből a tavaly tavasszal nálunk járt Sayag Jazz Machine formáció jutott eszembe, csak ők akkor sokkal többen voltak és volt - ha jól emlékszem - egy fúvósuk is. Visszatérve a szerda estére, egy jó kis drum´n´bass-t hallhattunk, melynek lényege azonnal magával ragadott. A sampleres sokszor mc-zett minden pillanatában tökéletesen ráérezve a zene hullámaira. Egyszer Budapestet is köszöntötte a szövegében. A dj meg iszonyatosan jól szkreccselt. A nagybőgős játéka is teljesen a helyén volt. Egyszerűen nagyszerű volt. Teljesen belemerűltem.
Mikor picit magamhoz tértem, kis pihentetést remélve átnéztem a Bahia Színpadhoz, ahol is éppen a Miss Goulasch nyomult teljes legénységgel, és egy csöppett sem pihentető zenét játszottak. Amolyan magukat legbelsőjükből áradóan önkifejező fiatalok egészen elképesztő zenei-és táncfordulatokat hajtottak végre, a sátorban tartózkodó egész közönséget megrökönyödésre késztetve. Azthiszem, amit nem tudok most hirtelen leírni, azt a legjobban a Miss Goulasch oldalán letölthető három szám ékesen visszatükrözi. Lebegés és dobogás, megállás és toporzékolás, fújtatás és vonózás...
Az első nap estémre beprogramozott Cas!o Samlpes produkciójára visszaérve már belezendítettek a fiúk. Az elementálisan jövőbeli érzetet keltő zenéjükbe pillanatok alatt sikerült belemerülnöm. Eléggé ritkán láttam eddig ezt a hármast, de azthiszem ezentúl ha tehetem csak, megjelenek ott ahol ők is a hangszereikkel. Nagyon precízen összeállított dalszerkezetekkel préseltek ki még a lábon lévő emberekből annyi energiát, hogy a legtöbben táncra perdültek. Amikor ott voltam, éppen akkor egy negyedik tag is feljött a színpadra, és énekelt az egyik számban. Nem sokat, de nagyon megkapó dallamot hallhattunk tőle. Nekem a Cas!o Samples sokszorta többett nyújtott ezen az estén, mint a kettővel előttük fellépő magyar hármas. Hát talán ilyen a világ rendje, kedvencek mennek, kedvencek jönnek ugyanúgy ahogy az embernél is az ízlések változnak. Az első nap ezzel a gondolattal szenderegtem el, bízva abban, hogy a következő nap legalább ennyire jól sikerül. Csak egyetlen egy koncertet sajnálom nagyon, hogy kihagytam, név szerint a Wickeda fellépésére gondolok itten. Az elbeszélések szerint valami fergetegesen pörgő ska-t nyomtak a Bahia sátorban. No ejnye, majd ha jövőre nem felejtem el, akkor vastagabban bekarikázom az ő nevüket (is).
12:16
