hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2002. október 5. szombat   15:19
nincsen hozzászólás

szerző: Podravka
Let It Burn, PG.99, The Taktika
2002 szeptember 5, Süss Fel Nap

  Beszámoló

   Jó előre beharangozott koncert volt, jó felvezetéssel. Már hetekkel hamarabb arról beszéltek, hogy jön a PG.99. Ugyanis eme zenekar annak idején 9 taggal nyomult köztük 3 basszerossal, és emellé szolgáltatják a show-t. Ennek jól megörültünk, és meglátogattuk a Süss Fel Nap nevezetű pincehelyiséget, ahol kilenc körül még csak 20-30 ember szálingózott. A szervezővel együtt bíztunk a tömegek” későbbi érkezésével. Kis fogyasztás után megcsodáltuk a Taktika zenekart, akiket egyenlőre még nem kategorizálnánk be, de hamarosan megtesszük, addig csak hagy érjenek a fiúk. Ráadásul most esnek át egy basszeros cserén, illetve készülnek az új számok. Mindenesetre, aki szereti a mindenféle zenei hatások által érintett rock&roll-t, annak érdekes látványosság lehet a Taktika. Van egy demójuk, és kilátásban van más (külföldi) zenekarokkal közös lemez megjelentetése, 7” formátumban. Ezen a koncerten egyébként sajnálatomra, vagy a gitár motyók voltak felnyomva, vagy az énekesnek volt gyenge a hangja, de igencsak hegyezni kellett a füleket, hogy kerek legyen a kép”.
  
   Pihenés, majd teljes átrendezés. A Pg.99-nak köszönhetően, az egyébként sem Hősök tere méretű termet elfelezték. Ami azt jelentette, hogy az erősítőket a dobogó elé helyezték, dob cuccal együtt. Ezt a 3 gitár, 2 basszeros indokolta, így fejbólogatásra, csupán a terem egyharmada adott lehetőséget. Kis hangolás, szembe fordulás az erősítőkkel, a két énekes brutális arctorzulása és kezdődött az erezd el a hajamat”. Punk-rock 8 emberre, totális fülsiketítő gitárzúzással, szokásos dob témákkal, és az énekesek extázisával. Nem érdekel a zene primitívsége, annak mondanivalója, a srácok eszmeisége, de amit ezek lenyomtak koncert címszó alatt az egy nagyon merész, és eredeti húzás volt. Hangulatzúzás. Ez nem tudom mit jelent, csak ezt gondolom erről a zenekarról. Az énekes srácok néha belemozdulnak és ütköznek a közönséggel, de amikor az egyik gitáros beveti magát a koncert végén, amikor a másik a húrokat dobütővel püföli, a harmadik az erősítőn húzogatja fel-alá a gitárját, amikor a dobos már csak üt és rúg valamit, akkor amikor mindenki a földön hempereg (már a zenekar), akkor tudjuk ez a vég. Kb. fél óra, de teljesen készen van mindenki. Lepattant gyerekek az USA-ból, akik már készítettek tíz lemezt (dokumentumot) néhány év alatt, akik teljesen szét zúzták a hangszereiket, és egy este a rendezetlen zenéjükkel adtak valamit
  
   Az est fő zenekara, az új lemezével Európában turnézó Let It Burn. Zenéjüket úgy lehet elképzelni, hogy ha összekeverjük a Sex Pistolst a The Hives-szal, vagy a Strokes-szal. Vagyis régimódi punk garázs rock hangzással. Nagyon helyén lévő dolog! Tiszta megszólalás, kitűnő gitár hangzás, érthető ének. Szóval egy remek kis zenekar ez a Let It Burn. Ez a koncert viszont hangulat szempontjából nem lesz a legek, lege. Ők maradtak a PG.99 pozíciójában, igaz csak négyen voltak, így a lecsökkent tér nem engedett nagy mozgásteret az addigra felgyülemlő 40-50 embernek. A hallottakkal viszont mindenki meg lehetett elégedve, legalábbis részemről minden korrekt volt. Igaz nem voltunk sokan, de Balázs a szervező sem bukott nagyot. Lehet, hogy a hétköznapnak tudható be, de igen kevesen voltunk kb. hatvanan. Azért köszönjük a szervezést, és mindenkinek aki lelátogatott ezen az estén.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 jack of heart    boddah    venom inc    barabás lőrinc eklektric    rózsaszín pitbull    snow patrol    the kolin    metallica    coldplay    tonmi lillman    trixie whitley    whiplash    gondolat kiadó    szabó éva eszter    unleashed    aerosmith    fajkusz    korál    pig destroyer    after rain    sandler    liam neeson    prodigy    the koffin kats    rózsaszín pittbull  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!