hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. november 24. hétfő   10:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jamie Winchester & Hrutka Róbert: Last One Out… - koncert
2008. november 28. Millenáris Teátrum - Budapest

  Mint hallhattad már, 8 évnyi sikeres pályafutás után a Jamie Winchester & Hrutka Róbert zenekar úgy döntött, lehúzza a rolót. Az utolsó, az utóbbi nyolc év történéseit összefoglaló koncertjük szinte kötelező mindenkinek, aki szerette és támogatta őket az úton.
  
  A csapat ez idő alatt négy stúdióalbumot (Its Your Life, Last One Out, Hole, The Trouble Youre In), egy dupla live CD-t és egy DVD-t (Wood & Strings) jelentetett meg - a lemezeken szereplő dalokból számos sláger született. Emellett több díjat is magukénak tudhatnak - együtt, és külön-külön is -, köztük az Artisjus, az Arany Nyíl és az Emerton-díjakat. De ez csak a statisztika, aki látta már a zenekart koncert közben, tudja hogy miért érdemes, aki nem, annak már nem lesz több lehetősége
  
  Nem vesztünk össze, sőt ahogy eddig, az egymás iránt érzett emberi és zenei tisztelet továbbra is él. Már a kezdeteknél megfogadtuk, hogy addig csináljuk a zenekart, amíg mindkettőnket motivál és inspirál, és amíg érezzük, hogy van hová fejleszteni. Most jött el az a pillanat, amikor úgy éreztük, jó lenne új pályákon és irányokon, valamint új társakkal kipróbálni magunkat.
  Jamie
  
  Érdekes, hogy az én életemben az igény a megújulásra mindig nyolcévente következik be. Újra elrohant nyolc év és ilyenkor érdemes elgondolkodni azon, ha az ember tiszta lappal kezd, nulláról épít fel valamit, akkor az inspiráció is sokkal nagyobb lesz és megint csak saját magának kell megfelelni. Ez egy nagyon szép nyolc év volt és remélem mindannyian megtaláljuk a számításainkat, a saját közönségünket, s azokat a pillanatokat, amit együtt éreztünk minden egyes koncert után, amiről nem is tudom egész pontosan, hogy mi is valójában, de azt az egy dolgot már biztosan tudom:pont ezért érdemes zenélni.
  Robi
  
  Ezt a különleges hangulatú koncertet te is megnézheted 2008. november 28-án a Millenáris Teátrumban, ahol még egyszer felcsendülnek az ír-magyar szerzőpáros legsikeresebb dalai, legszebb szólói és kedvenc feldolgozásai. Jegyek 5900Ft-os áron kaphatók a www.jegyelado.hu honlapon, a Concert&Media jegyirodáiban, országszerte a Libri könyvesboltokban és a Millenáris jegypénztárában.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Little Bo Peep

Little Wing

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 micah sloat    demians    opeth    merzbow    utódok    ramones    wisdom    hawtwhore heights    leprous    badacsony    jeroen tel    alice in change    a-team    panzer    kimnowak    invader    ironman 2    surface festival    john lennon    gazember lászló    amanda peet    babits mihály    hentesek    powerfest    kengyelfutó gyalogkakukk  

r48
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!