hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. november 14. péntek   17:27
nincsen hozzászólás

szerző: ArmaGedeon
Jorn Lande, Pure Inc., Triosphere a Dieselben (Ex-E-klub)
2008. november 26. Diesel Klub - Budapest

  Valaki igen találóan azt mondta Jorn Landé-ról az Avantasiában történő vendégéneklése kapcsán, hogy tiszta hülyeség egy többszereplős albumra elhívni, mert mindenkit leénekel. Valljuk be, van ebben némi igazság, és aki ezt nem hiszi, annak itt a remek alkalom: a Mester ismét nálunk ad koncertet!
  
  A norvég hangszálakrobata nem először látogat hazánkba, utoljára a Sziget lakóinak mutatta meg, hogyan kell rockoperát énekelni (szerencsétlen Tobias Sammet egy megfázott Donald kacsának tűnt mellette), és az avantasiás kitérő után most ismét szólózenekarával lép a deszkákra. Jorn Lande 1968. május 31-én született a norvégiai Rjukában. A zene szeretete idejekorán megfertőzte, hiszen édesapja is muzsikus volt, a kis Jorn pedig már gyermekként a világot jelentő deszkákra állt. Azonban első hanglenyomatáig még várnunk kellett pár esztendőt: 1994-ben jelent meg a volt TNT-tagokat is felvonultató Vagabond bemutatkozó albuma. Ugyanebben az évben rendezte meg az USA a foci VB-t, és a norvég válogatott indulóját ő elénekelte fel ez volt az Alt For Norge (All For Norway) című himnusz. A Vagabond mindössze két kitűnő albumot ért meg, aztán feloszlottak.
  
  Jorn énekesi karrierjének jókora lökést adott az ex-Whitesnake zenészekből álló The Snakes, akikkel egy méregerős stúdió- és egy koncertlemezt jelentettek meg. A banda bluesban gyökerező hard rock muzsikát játszott, és az énekesnek mai napig ez a legkedveltebb műfaja. Ám nyitottságát, kísérletező kedvét mi sem bizonyítja jobban, hogy pályafutása során mindenféle zenei világban megfordult már: ugyan a Ken Hensley mellett vagy a Millenniummal a hagyományosabb hard/heavy metal vonalat képviselte, de egészen rendkívüli és egyedi formációkban is helyet kapott. Ilyen volt a Mundanus Imperium nevű projekt, amely mindössze egy korongot tudhat magáénak, de talán ez áll a legtávolabb a Jorn-féle világtól; ebben a komor-kozmikus zenei közegben valahogy nem tudott kibontakozni, így a leginkább az avantgárd Arcturust idéző, néhol a black metállal kacérkodó, szimfonikus-jellegű nóták csupán végeláthatatlan folyamnak tetszenek, kevés fogódzkodót biztosítva a hallgatójának. (Ennek ellenére Jorn egyik legkedvesebb lemeze a The Spectral Spheres Coronation)
  
  Az Ark pedig nemcsak karrierjének, de a rocktörténelemnek is az egyik legkülönlegesebb együttese! Sajnos csak két albumra futotta, aztán beszüntették tevékenységüket. Ám az a két CD igazi csemege: beskatulyázhatatlan, egzotikus, progresszív, eklektikus, művészi. Nem véletlenül mondta Jorn egy interjúban, miszerint az Ark egy kevésbé hallgatóbarát, kissé öncélú zenész-zene. Így hát nem csoda, hogy a mai napig kizárólag az ínyencek tápláléka
  
  2001-ben a dán Beyond Twilight bemutatkozó lemezét Jorn énekelte fel. Ennek is vajmi kevés köze van a hard rock-vonalhoz; a The Devils Hall Of Fame egy meglehetősen sötét árnyalatú, borongós muzsika, epikus doom témákkal. A Crying című balladában pedig Lande pályafutásának egyik legkiemelkedőbb énekteljesítményét hallhatjuk. (A BT tovább él, immár Jorn nélkül, azóta két album látott napvilágot, és ha lehet, ezek még messzebb mentek el a kísérletező, bizarr hangzások terén.)
  
  Amikor az énekes a Masterplanbe ment, mindenki azt gondolta, végre hazatért. A modern power metal csapat az akkori évek legnagyobb reménysége volt, a markáns dalok is mintaszerűen illeszkedtek a hangjához, de hiába az underground szenzáció, hiába a két minőségi nagylemez Jorn távozott. Folytatta szólókarrierjét (a ragyogó Starfire bemutatkozó korongja nyitotta a sort), közben pedig összehaverkodott egy másik aranytorokkal, Russell Allennel, a Symphony X frontemberével. Vele készítette el a The Battle-t, egy zseniális heavy/rock slágergyűjteményt, és annak folytatását, a hasonlóan macsó-címre keresztelt The Revenge-et. Kettejük énekpárbaja felér egy oktatóanyaggal!
  
  Jorn több felkérést kapott különféle nagyszabású rock- és metaloperákban, s a musical-közeli szerep is tökéletesen passzolt hozzá; énekelt a dupla Nostradamus rockoperában, a három felvonásos Genius projektben, az Ayreon 01011001 című remekművén, és a már említett Avantasiában is. A viking mindezidáig négy szólólemezt és egy koncertfelvételt készített, ezen kívül pedig egy válogatás- és egy feldolgozásalbumot adott ki, amely utóbbival tanítómesterei előtt tiszteleg egy-egy dal erejéig. Mi pedig november 26-án tiszteleghetünk Jorn Lande előtt, aki lassan olyan legendává nemesül, mint az ő példaképei.
  
  (Az előzenekarok szerepkörét a svájci metal brigád, a Pure Inc. és a norvég Triosphere tölti be, ez utóbbival már találkozhattunk, éppen a tavalyi Jorn koncerten!)
  
  
  Diszkográfia
  
  Szólóalbumok
  2000 Starfire
  2001 Worldchanger
  2004 Out To Every Nation
  2006 The Duke
  2007 The Gathering (válogatás)
  2007 Unlocking The Past (feldolgozáslemez)
  2007 Live in America! (koncert)
  2008 Lonely Are The Brave
  
  Vagabond
  Vagabond (1994)
  A Huge Fan of Life (1995)
  
  Mundanus Imperium
  The Spectral Spheres Coronation (1998)
  
  The Snakes
  Once Bitten (1998)
  Live in Europe (1998)
  
  Millennium
  Hourglass (2000)
  
  Ark
  Ark (2000)
  Burn The Sun (2001)
  
  Beyond Twilight
  The Devil´s Hall of Fame (2001)
  
  Nikolo Kotzev
  Nikolo Kotzev´s Nostradamus (2001)
  
  Brazen Abbot
  Guilty As Sin (2003)
  
  Masterplan
  Enlighten Me (single) (2002)
  Masterplan (2003)
  Back For My Life (EP) (2004)
  Aeronautics (2005)
  
  Allen/Lande
  The Battle (2005)
  The Revenge (2007)
  
  Ken Hensley
  Blood On The Highway (2007)
  
  Genius (a rock opera by Daniele Liverani)
  Episode 3: The Final Surprise (2007)
  
  Avantasia
  Lost in Space Part I (2007)
  Lost in Space Part II (2007)
  The Scarecrow (2008)
  
  Ayreon
  01011001 (2008)
  
  
  A jegy ára: 5.500.- Ft
  Megrendelhető online a Ticket Express, vagy Ticket Portal honlapján, vagy megvásárolható formatervezett, nyomtatott jegyként a Lemezkuckóban, a CD Pincében, a Hammer Zenebarlangban és a Headbangerben. A Diesel pénztára csak a koncert napján üzemel!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Live Sound

Jorn Lande - Out to every nation

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 blake lively    blitzkrieg    archaic    stormhammer    leonard cohen     natalie portman    lou reed    venom inc    no doubt    hangmás        cloud 9+    trollfest    meet and greet    septic flesh     christoph waltz    street dogs    pendulum    dragon hunters    u2    destinity    remorse    helmet     csata: los angeles    in flames  

r46
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!