szerző: mogyoroLGT Fesztivál 2002 június 1, Hajógyári sziget
Elérkezett a nagy nap, kimegyünk a szigetre. Elgondolkodtató, mennyire megváltozott a köznyelv. Az első mondat nemrég még a Margit-szigetet volt hivatott jelölni, ma már ezt az Óbudai Hajógyári-sziget eleistandolta magának.
De ez nem a magyar nyelvbarátok lapja, inkább a fesztiválról ejtsünk néhány szót. 2002 június elsején Locomotiv GT koncert került megrendezésre. Illetve egy egész napos LGT fesztivál. Volt LGT-danász verseny amatőr zenekarok részére. Nem győzöm magam eléggé szégyellni, de csak a végére értem ki. Az egész napos programot színesítette még Roland hangszerbemutató - s kipróbálási lehetőség, cirkusz, Amstel sörsátor és tömeg. Tömeg, ami lassan gyűlt, s a négy órakor pár tízezres mennyiség este hétig megtöbbszöröződött - de ne rohanjunk ennyire előre.
A nagyszínpad műsora ötkor elkezdődött - tartva magát az előre kiadott programhoz. De nem zenével, hanem Boros-Bochkor konferálással és „Ringasd el magad” éneklési versennyel. Nem tudom, melyik versenyzőnek volt hamisabb hangja, de a közönségnek tetszett, s az sem elhanyagolható, ha valaki ki mer állni teljes önkritika nélkül húszezer ember elé - egy Bumerángos bögréért. Hangulatfokozásnak megtette, s a BB közjátékoknak köszönhetően nem volt az este folyamán színpadi üresjárat.
Az első műsorszám a Képzelt riport két évvel ezelőtt megjelent koncertváltozata, ami ilyen verzióban most került először színpadi feldolgozásra. Aki nem ismerné, annak az előadók közül pár név: Király Linda, Roy, Lovasi András, Kaszás Attila (...). Lemezen hallgatva az eredeti hangokat keresi az ember, s nem biztos, hogy bejön ez a feldolgozás. A koncerten, ezzel szemben át lehet venni a hangulatot, élvezetes az eloadás. S a látvány is segít elfelejteni, hogy a megkopott 70-es évek béli lemezről milyen hangok jönnek elő.
A negyvenöt perces előadás után megint BB, most Presser hangutánzó versennyel. Itt - teljesen meglepő módon - a közönségnek annyira nem jött be az első versenyző hamis hangja, hogy kifütyülték. A harmadik játékosnak ellenben sikerült megénekeltetni a közönséget is. De senki nem panaszkodhatott - a vájt fülű nézőket leszámítva -, hiszen, aki a színpadra lépett, kapott egy köcsögöt.
A második nagyszínpadi műsorszám a Mindenki LGT táncképek. Itt LGT számokra írt balettelőadás részletéről volt szó. Látványos előadás volt, amit az elöl lévők élvezhettek is, de a színpadtól messzebb került nézők nem sokat láthattak a színpompás ruhákat, artistákat, táncosokat felvonultató produkcióból. Ezek után megint BB kettőse jött ki a színpadra - közben rájöttem, hogy rádiójuk volt az egyik szponzor, s ilyetén okból kifolyólag szórakoztathatták a közönséget. A következő bögredíjazású verseny előtt kiosztották az LGT-danász verseny helyezést elérő versenyzoinek a díjakat. Be kell vallanom, hogy rosszul jegyzeteltem, mert nem tudom, kik győztek, de nem készültem fel jegyzetelésre.
A fesztivál eddigi részében a közönség nagy része - ahogy egy juniálishoz illik - a fűben, pokrócokon ült, s onnan nézte a színpadi emelvényen futó műsorokat, s csak a nagykoncertre álltak fel, de ott is volt akkora hely a nézők között, hogy ne fuldokoljon, ne érezze rosszul magát senki. A kisgyerekek meglepően nagy számmal képviseltették magukat a rendezvényen, ezzel elősegítve, hogy az átlagéletkor a huszonévesbe kerüljön. Ez nem baj. Egyrészt, nem lehet elég korán elkezdeni a koncertre járást, másrészt, ha kijönnek a negyven-, ötvenévesek egy bulira a mai fiatalokkal, az is jót tesz a hangulatnak, s megfigyelhető a korosztályok bulizási szokásai közti különbség - ami nem sok, bármennyire is ezt állítják szüleink. Kicsit előreugrok az időben. Pici megkérdezte a koncert közben, ki volt, illetve ki nem volt tabáni LGT koncerten. A nemleges válaszadók voltak többen.
A kiírttól eltérően, nem hétkor, hanem negyed nyolckor jött ki a zenekar a pódiumra. Presser elmondta, hogy szóltak nekik, a bejáratnál még körülbelül tízezer ember vár bebocsátásra, s ne kezdjék még el a koncertet. Akik bent voltak már - érthető okból - nem igen örültek ennek a bejelentésnek, hiszen egész napos programról volt szó. De semmi vész, folytatta Pici a közönség lecsillapítása után, a koncertet igaz, hogy később kezdik, várva a későkre, de addig is játszanának valamit. S játszottak. Három órán keresztül. A gyors és lassú számokat felváltva adták elo, s az utóbbi két nagylemezről csak három-négy dal került fel a repertoárba. A hang nem volt se túl hangos, se túl halk. Igaz, néha elment egyik-másik hangszóróból a hang, de ez csak pillanatokig tartott. Színpadképnek meg nem láttam még soha ilyen szépet. Néha, mint egy nagyszínház színpada valamilyen monumentális előadáson, néha, mint a cirkusz porondja díszruhát öltve. Mint egy giccses ékszerdoboz.
A színpad két oldalán elhelyezett kivetítők biztosították a hátul állóknak is a tökéletes élvezetet, akik így nem csak a teljes színpadot láthatták be, hanem a zenészek arcát nézhették, vagy Presser kezeit, amint üti a billentyűket, Solti arcát a cinek között, Somlót szakszizni, énekelni, Karácsonyt fehér ruhájában ugrálni, gitározni.
Élvezetes három óra volt, három visszatapsolással. Lett volna még több is, de a zenekar nem jött már ki többet - feltételezem, nem akartak a fél tizenegy utáni csendháborítás vétségébe esni.
Ezekután indult ki a tömeg. Ötvenezer ember egy kis hídon - nem kis teljesítmény. Főleg, hogy szűkítőt tettek be, nehogy egyszerre akarjon mindenki átjutni, s ennek a híd lássa kárát. S a tömeg némán tűrte, nem morgolódott.
Így a végén veszem észre, hogy a securityről nem is írtam. De tény, hogy nem ütközött az ember mindig beléjük, s aki ott volt, az sem az erejét fitogtatta - mint más zenei fesztiválokon ez elő szokott fordulni (ha már a szigetről van szó) -, s meglepően udvariasak voltak.
Mennyire meglepő, hogy a Sziget Fesztivál komoly reklámhadjárattal, napi 4-5 külföldi fellépővel tud annyi embert naponta kicsábítani a szigetre, amit egy régi zenekar egymaga megtett. Annak meg külön örülök, hogy nem a Népstadiont választották színhelynek, hanem a zöldövezetet. Így tényleg százszázalékos volt az élvezet.