beszámoló [fesztivál] 2002. március 23. szombat 15:12
nincsen hozzászólás
szerző: TobiasBackpacker´s Spring Festival II 1. nap 2002 március 14-15-16, Almássy tér
Este kilenckor csörgött a telefon. „Jösz ma este?” - hangzott el a kérdés a kagylóban. A szememet kinyitva, első reakcióm az órámra pillantás volt. Kilenc órát mutatott. Hű, a mindenségit, elaludtam! Még délután hazaérve, úgy gondoltam, lepihenek egy picikét, mielőtt belevetem magam a három napig tartó fesztiválozásba. Mellesleg az előző éjjel is az Almássy-n voltam volt EstFM-esek kerekasztal beszélgetésén, Vidámpark és Malacka & the TAhO koncerten, így mivel hétkor kelltem másnap és ezeket az oldalakat is frissítenem kellett még az éjjel, mindösszesen négy órát aludtam... Hát nosza, ruha fel, fényképező a zsebbe, kulcs a zárba, ja és a bakancsomat se hagytam otthon. Három perc múlva már a buszmegállóban álltam (ez emlékeztetett az anno a seregben sokat ismételgetett 1 fokra, azaz a teljes harckészültségre, mikor is a sziréna felzúgását követő ötödik percben, legmélyebb álmunkból felriadva, az ágyból kiugorva, teljes készültségben kellett megjelenni a fél kilométerre lévő szolgálati helyen).
Cirka egy óra múlva, este tíz óra felé (messze lakom az Almássy-tól) a helyszínre érkezve rohantam fel a lépcsőn, hogy elérjem az Ankou-t. A fesztivál első napját kezdő Carpetbagger-ről már útközben lemondtam, így az idejében odaért ismerősömet kérdeztem, hogy milyen is volt. „Angol nyelven előadott, egyszerű, dallamos rockzene” - hangzott a válasz. Na talán legközelebb nekem is lesz annyi szerencsém, hogy megtekintsem őket. A koncertterembe érve az Ankou-t pillantottam meg a színpadon. Éppen a ráadás számba csaptak bele, mely az egyik (számomra legalábbis) legismertebb daluk, az „Apró semmik...” volt. Na, gyorsan meg is örökítettem őket pár állókép erejéig. Idekattintva meg is nézheted őket. Az ő zenéjükre is igaz az előző zenekarra kimondott jelző, azaz egyszerű, dallamos rockzene, bár a magyar nyelvű szövegek némiképp közérthetőbbé teszik az éneket az angolul nemtudók számára, kiknek részaránya szerencsére fokozatosan csökken, á´la az oktatás fejlődésének. Mindenesetre az én időmben még az orosz nyelv volt a menő, így tanúja lehettem kortársaimmal egyetemben a fokozatos változásnak, mikoris a szegény orosz nyelvet oktató tanárok háttérbe szorulva kényszerültek továbbképzésekre járni vagy pályát módosítani.
Koncert után kis pihenőt tartva szétnéztem az aulában. Az Almássy Téri Szabadidőközpontban számomra kissé szokatlan koncertlátogatók múlatták itt az időt. Sokan fekete szemfestéket és rúzst magukra kenve mutatták ki, hogy melyik együttes miatt jöttek el (elárulom, a Junkies-ről van szó). Egy lány odajött hozzám és megkérdzte, hogy megkérdezhet-e engem. Nem tudtam mire vélni a kérdését, így bólintottam. Diktafont előkapva szegezte hozzám kérdését: Mit gondolsz a mai punk kultúráról? Hát izé, punk kultúra? Mit ért ez ezalatt? A ma estéről beszél ez? Vagy eltévedt? Mindenesetre a punk szó így az új évezred legelején már teljesen más értelmet kapott, mint amikor megszületett anno a hetvenes években. Akkor kőkemény rendszerellenes, a hétköznapok mókuskerekét teljesen megtagadó életstílust jelentett. De manapság ki emlékezik az „Anarchiát az Egyesült Királyságba!” című számra? Mára már egy-két zenekartól eltekintve, leredukálódott ez a mindennel ellentmondó világnézet a zenére. Sokszor ez a zene is inkább dallamos slágerekre építkezik. Az eredeti punk kultúra lázadó szerepét szerintem mára már sokkal inkább a hardcore zenekarok vették át, legalábbis ők valahogy hitelesebbek számomra ilyen szempontból. Szóval a világ nagyot fordult minden szempontból az elmúlt egy-két évtizedben, mind a politikai világhelyzetet, mind a zenei világot vesszük szemügyre.
Visszatérve a fesztivál forgatagába éppen a Superbutt csapott a húrok közé. Ők legutóbb a Rollins Band előtt a Petőfi Csarnokban bizonyították, hogy mire képesek. A mai este se hagyták nyugodni az őket megszemlélőket, full energiával szórták az igét a színpadról. Úgy hallottam, hogy készül a No2-es lemezük, s hogy március 27-én a Wigwamban a Dawncore-val és az Ignite-val közös felvételt készítenek, melyet szintén egy hangzóanyag formájában vehetünk majd kezünkbe, remélhetően nemsokára. Az aznapi koncerthez visszakanyarodva, Vörös András énekes vezetésével ismét bizonyították, hogy érdemes időt szakítani rájuk, és mára már úgy láthatjuk őket viszont koncertről koncertre, mint Magyarország egyik legmérvadóbb új-metal bandáját.
Kis stílusváltást kieszközölve lépett utánuk színpadra a Junkies. Na itt már jobban beindult a tömeg, mutatva azt, hogy az est egyik fő produkcióját láthatjuk a deszkákon. A produkció szó a zenészek kinézetére hatványozottan igaznak bizonyult. Aki esetleg nem ismerné őket, azoknak ajánlom kukkantsanak be fotóalbumunkba ide kattintva (akik ezidáig elmulasztották volna ezt a tevékenységet, azoknak meg ejnye-bejnye). Saját bevallásuk szerint punkrock-nak nevezett stílusuk a Superbutt dinamizmusa után egy picit nekem lágynak hatott, de talán nem is ez a lényeg. A rajongóknak átadott érzések és a pörgő műsort bemutató koncertjük ereje volt az, amiben bemutatták az őket még esetleg nem ismerő emberek előtt, hogy milyen is egy igazi Junkies buli. Mondták, hogy még nem játszottak az Almássy téren, de (szerelem első látásra) szívesen jönnek ide legközelebb is. Bejött nekik a hely.
A következő fellépő az Alvin és a mókusok volt. Az ő zenéjükre jellemző a saját dalaik mellett a nyolcvanas évek magyarországi táncdalos slágereinek bepunkosítva előadott gyűjteménye. A trió minden feldolgozást „kissé” nagyobb bpm-re állított, így az eredetileg közepes tempójú dalok is csakúgy végigsepertek a nézőtéren állókon. A pörgést néha meg-megszakítva, csak pár pillanatot hagytak a közönségnek pihenés gyanánt. Mindenesetre nekem más kialakult képem van a punk stílusról, mint olyanról, bár mára ez a zene is majdnem annyifajta leágazással bír mint a metal.
Az est legutolsó fellépőjére erősen az éjszaka második felében került sor (olyan fél három tájban). A Strong Deformity Szombathelyről érkezett Budapestre. A városról nekem mindig beugrik egy egészen más zenei stílust képviselő, másik odavalósi zenekar is, nevezetesen az Anima Sound System. Nem véletlenül említem meg az Animát. Az utóbbi időben ugyanis tevékenyen részt vesz a zenekar életében az Animás Prieger Zsolt is. A Strong Deformity-t így vehetjük egy zenei kísérletnek is, melyben a súlyos, metálos gitártémákkal kísért dallamos énekhez próbálnak meg a zenetudósok elektronikus tónusokat kapcsolni, melyek nem elvontságot, mindinkább hangulatnövelő harmóniákat eresztenek ki magukból. P.Zs. mindenesetre látszólag ugyanolyan jól érezte magát a keverőpult mögött, mint a fiúk fent a színpadon. A Strong Deformity koncert végeztével hirtelen megszakadt aznapra a fesztivál, mintha egy filmet vágtak volna el, villany fel s emberek haza.