beszámoló [fesztivál]  2002. január 13. vasárnap   15:16

nincsen hozzászólás

   Az idei (tavalyi) Szilvesztert az „Egyről a kettőre” fantázianevű fesztiválon töltöttem, és nem bántam meg, mert a vártnál is sokkal jobban éreztem magam. Fura, de az év utolsó napja valahogy mindig kicsit különleges, mindenki sokat vár tőle, és emiatt általában a legtöbben csalódnak. Nem vagyok a házibulik híve, főleg ilyenkor, emiatta mindig valami nagyobb rendezvényt keresek. Itt Pesten szerencsések vagyunk, mert most is, mint mindig, nagy volt a választási lehetőség. Ennek ellenére nem okozott nehézséget a döntés, már viszonylag korán elhatároztam, hogy a Petőfi Csarnokban és az Almássy téren fogok Szilveszterezni ( ezen a két helyszínen tartották a fesztivált). A Hysteria idén kiesett a zenei kínálat miatt, esetleg Palotaira lettem volna kiváncsi, de ezért nem fizetnék ki 6000 forintot. A kormány által (gyaníthatóan a mi pénzünkön) rendezett utcabálra és tüzijátékra pedig egyáltalán nem voltam kiváncsi (nem lett volna „Happy End”). Így nem sok időt töltöttem az utcán, nem kellett zsúfolt buszokon préselődnöm, és senki nem ordított a fülembe, nem dobtak rám petárdát sem, de ezt nem is bánom.
  
   Kb. 9 körül érhettünk a Pecsába, miután a hosszú és nem veszélytelen utat megtettük a Városligetben, a jégen keresztül, hogy megnézzünk néhány „alter” zenekart. Nem tartottam túl korrektnek a 100 Ft-os ruhatárat, de nem volt kedvem ahhoz sem, hogy két órán keresztül fogjam a kabátomat. Szinte percekkel később el is kezdődött a Vidámpark koncertje. Kicsit öregnek éreztem magam látva a 16-17 éves átlag életkorú közönséget, de ezt a zenét kár lett volna kihagyni. Érdekes, hogy a Vidámpark már viszonylag régóta fennáll ( még a szekszárdi rockfesztiválon is találkoztam a nevükkel), mégsem váltak túl ismertté. Pedig táncolható, dallamos zenét játszanak.
  
   Az utánuk következő Műszaki Hibáról semmiképpen sem szerettünk volna lemaradni. Teljesen meglepődtem, mert azt vártam, hogy megint hallom azokat a számokat, amiket szeretek, de már túl jól ismerem őket. Ehelyett rengeteg újat játszottak, szóval ők tényleg fontosnak tartják a változatosságot. Sajnos a koncert után el kellett mennünk, mert az Almássy programja jobban érdekelt, de szívesen megnéztem volna még a Quimbyt. Engem picit zavart ez a „két helyszín egy jeggyel”, mert egyszerre egy időben csak egy helyen tudok lenni, és kicsit körülményes utazgatni.
  
   11 előtt átértünk az Almássyra, ahol még a Strong Deformity játszott. Kicsit féltem tőlük, mert amikor utoljára hallottam őket, még valami nagyon kemény, számomra borzalmas, Machine Head-szerű zenét játszottak, ha jól emlékszem. Most elég sokat változott a stílusuk, de így sem kötött le. Így legalább volt idő arra, hogy a díszleteket megcsodáljuk: szinte mindenhol lufik lógtak, a földön konfetti, fent holdak és csillagok. Közben váratlanul és hirtelen eljött az éjfél, kicsit meglepődtem ezen, de azt hiszem, így kellett lennie.
  
   „Szerencsére” nem tartották be a meghírdetett pontos kezdéseket, így a Másfél-lel kezdődött az új év (éjfél után pár perccel), amit én jó előjelnek tartottam. Hihetetlenül jól éreztem magam a koncert alatt, annak ellenére, hogy a program gyanúsan hasonlított az előző fellépésükhöz. Most is az Idegen anyag-gal kezdtek és azzal fejezték be, játszották a két új számot (mikor lesz már új lemez?!) és a Kínai náthát. Kár, hogy hamar vége lett.
  
   Utánuk nem sokkal az Anima Sound System lépett színpadra, őket semmilyen nagyobb fesztiválról nem lehet kihagyni. Kicsit megnőtt a tömeg, de még így is egy egészséges szinten maradt. A zenekar a tőle elvárt módon nemrég egy újabb nagy vállalkozásbe fogott, amiről gondolom már sokan hallottak: két tagjuk zenekart alapított. A Dubcity Fanatikz be is mutatkozott Szilveszter előtt, a Color star-ral együtt léptek fel. Állítólag nagyon jól sikerült ez a koncert, de én sajnos nem tudtam megnézni őket. Az Animát viszont most újra láttam, teljesen közelről (bár ez nálam nem olyan fontos), és ők sem okoztak csalódást. A Csillagtalant most instrumentálisan játszották, kihagyták az éneket, de ez a szám így is teljesen élvezhető. Sajnos nekik sem volt túl sok idejük, de ez a fesztiválok hátránya, senkinek sincs lehetősége a teljese kibontakozásra.
  
   Az utolsó fellépő a Korai Special Beat volt, ekkorra már kicsit elfáradtam, de ilyenkor soha nem szabad abbahagyni. A koncert nyugtatóként hatott az eddigiekhez képest. Egyébként a ritkábban látható Korai Öröm is koncertezik nemsokára, az Euroconnections keretében, a Trafóban, ajánlom mindenkinek (ez nem reklám, engem ezért nem fizetnek). Az az igazság, hogy annyira már nem emlékszem a Special Beat-re, de ez gondolom érthető ilyenkor. Az biztos, hogy nem volt rossz, különben nem maradtam volna ott.
  
   A koncerteknek reggelre lett vége, mindenki sietett haza, mert aludni Szilveszter után is kell. Azt hiszem, eddig ez volt az első olyan év, amikor szinte semmi rossz érzés vagy hiányérzet nincs bennem a Szilveszterrel kapcsolatban.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: