hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. szeptember 27. szombat   11:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Tigris – Sárga Fekete maximegmutató
2008. október 04. Kék Yuk - Budapest

  Ha van zenekar, amely nem éppen a lemezek sűrű kiadásáról híres, akkor az a szolnoki Tigris. A 2004-es A Füsttel Együtt album után négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra stúdiós életjelt adjon magáról a banda. Ugyan a felvételek már 2007-ben elkezdődtek, de a Sárga Fekete maxit csak az idei év nyarán sikerült gatyába rázni Párizs hangmérnök úrnak. Az öt dalt a rendszeresen Tigris bulikra járók már nagy valószínűleg ismerik, hiszen a kettő koncertnóta Partybilincs, Kettőt szívok az első lemezen szerepelt, a másik három új felvétel Éld át, Sárga fekete és A tér másik oldalán, pedig az élő műsor részét képezi már hónapok óta. A zenekar időközben kissé megkomolyodott és a mulatás mellett a szövegekben helyet kaptak társadalmi kérdéseket is elemző témák.
  
  A Sárga Fekete maximegmutató koncert október 4-én lesz a Kék Yukban.
  
  Mire lehet számítani? Táncra, ugrálásra, pörgésre, mosolygásra. Mire nem lehet számítani? Helybentopogásra, headbangelésre, arcfestésre és gépzenére. A bemelegítésről az igen tehetséges és Budapesten is egyre ismertebb A Láma Dalai gondoskodnak. Gyere!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Tigris

Láma dalai

 programajánló: 
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
2024. május 19.
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Az Akvárium Klubba érkezik Loreen, az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 psycho mutants    fading circles    hs7    ministry    blues    együtt az ég alatt    hard    alice in change    squash bowels    arany    michael fassbender    poison    sherlock homes    acyl    mitch tucker    dalriada    past perfect    placidi    Ü    eternal flight    kóbor angyal     született feleségek    lorax    pribojszki band    pankkk  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!