hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. november 10. hétfő   10:31
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Backyard Babies (SWE), The Joystix
2008. november 24. A38

  Az augusztus végi SZIN-es fellépésük után máris újra itt a Backyard Babies! Ezúttal önálló koncerttel jönnek, hogy bemutassák aktuális, szimplán csak a nevükre keresztelt lemezüket, ugyanúgy, ahogy azt 2006 őszén a Millenáris Parkban a People Like People Like People Like Us című koronggal tették. Persze nyilván előkerülnek a korábbi slágerek is, azokból ugyanis bőven akad a két fő dalszerző, Nicke Borg énekes és Dregen gitáros tarsolyában.
  
  Tény, hogy mire hazánkban is szélesebb körben ismertté váltak, a Backyard Babies már jócskán visszavett abból a kőkemény rock n rollból, amellyel tíz évvel ezelőtt berobbant a köztudatba: második nagylemezük, a rockzenei mérföldkőnek számító Total 13 nyers, ám fogós ötvözetét felváltotta egy higgadtabb, tisztább hangzás visszakanyarodva az 1994-es Diesel And Power című debütáló album glames világához , miközben a nagyszerű dalok továbbra is őket igazolják. A szakma máig a skandináv rock n roll egyik ászaként emlegeti őket, akik túlélték szintén remek pályatársaikat, a Gluecifert és a Hellacopterst. Egy biztos: a Backyard Babies élőben mindig a maximumot nyújtja, és erről most is meggyőződhetünk. A bemelegítésről pedig a műfaj hazai képviselője, a székesfehérvári Joystix gondoskodik, igazolva, hogy a skandináv típusú rock n rollt nemcsak északon művelik derekasan.
  
  Jegyárak: elővételben 3800 Ft, a fellépés napján 4200 Ft.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Backyard Babies

The Joystix

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the faceless    dax flame    jaffa    continoom    velvet revolver    magrudergrind     noomi rapace    lourdes    civet    amaranthe    lovasi    taking back sunday    tesco disco    joana amendoeira    safe house    kretens    alex kapranos    street dogs    craig taborn    sonar    red´s cool    josé carreras    killswitch engane    fran palermo    charlie st. cloud  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!