beszámoló [fesztivál]  2008. szeptember 18. csütörtök   12:13

nincsen hozzászólás

  Elérkeztünk a péntekhez, az első nagyszínpados fellépő az agyon tömjénezett, de alapból tragikus indie-t játszó The Cribs, fájdalmasan együgyű zenéjük, akkor se jött volna be, ha mondjuk fejen állva játszottak volna. Természetesen más a helyezet a retró URH fellépéséről. Nem lett volna gáz, ha mondjuk 1990. november 10-én a Népstadion Olimpiai Csarnokában játszották volna az utolsó fellépésüket, de így 18 évvel az állítólagos visszavonulásuk után - nagyon gáz. Lássátok Müller mester válaszát a megszűnésről:
  ”Az URH azért szűnt meg - nyilatkozta Müller Péter Iván az Alte-Rock 1989. decemberi számában Harkai Péternek -, mert elegünk lett abból az úgynevezett sikerből, ami övezte a dolgot. Úgy kezdtük el, hogy egy játék volt, egy eléggé betorzult játék, mert adva volt néhány zenész, és ők tudták, hogy rockzenészek akarnak lenni. Valahogy úgy alakult, hogy a szövegírás mellett én is elkezdtem énekelni, de ez nem változtat azon a tényen, hogy én nem vagyok rockénekes, nem vagyok popzenész. Tehát az URH nem volt egy ideális kép. A reális az az Európa Kiadó, tehát egyszerűen meg kellett történnie a szétválásnak, hogy a Jenő, aki szerintem egy egészen sajátságos tehetségű és erre a dologra rátermett ember, megcsinálhassa a saját elképzeléseit.” Még most se tudom hova tenni a Voltos és a Szigetes tragikus fellépésüket. Akkor Csak egy party - az egyetlen koncert! barátokkal, de ezt a mostanit már nem tudom hova tenni. Fájdalmas volt látni ezt a csapatot, így ilyen formában a dal ugyanaz marad, csak nem az URH-nál.
  Nyugalmam megőrzése végett botlottam bele a német könnyáztatta Lacrimas Profundere gotic rock/metal csapatba, akik a HIM, The 69Eyes, Paradise Lost stb. csapatok, jól kitaposott ösvényén haladnak, miközben sorra lopják el a szingli lányok szívét. A Brisa Roché fellépése se villanyozott fel túlságosan, de volt benne valami megmagyarázatlan és magával ragadó. Az ő fellépését fordította el úgy 180 fokkal a Balkan Fanatik urbánus elektro folk csapat, az MR2-n. Ez a két nem mai csirke, Lepe és Jorgos tényleg remekül beletenyerelt ebbe a kicsit kifordított népzenébe. Nagyon eltalálták a szigetelők hangulatához illő lejátszandó számokat, melyben a halmozott elektronika miatt nem volt hiba. Aki látta őket ezen a fellépésen és a törpe színpadon, az nem csalódott, mert többek között hallhattuk: az Egyedem begyedem, Elment az én rózsám, Csináld stb.
  Ez a fesztivál sem mehetett el anélkül, hogy ne egy időben legyen a Dew-Scented és a matuzsálem korú Sex Pistols, ez benne van a pakliban. Minden mellébeszélés nélkül a Dew Scented nagyon odabaszott, a Sex Pistols pedig nagyon öregesen, de lenyomták a lészagú showt, ha már nem jogosultak a nyugdíjalapból. Csak és kizárólag ingázással tudtam megoldani azt, hogy láthassam ezt a két fellépőt, mert másképpen nem ment. Ami biztos, hogy a mérleg nyelve a Dew-Scented javára dőlt el. Egyszerűen leradírozták a nyakakról a fejeket. Atomgyors és összetett játékukkal, tényleg nem okoztak csalódást, ellenben a Pistols csak az illem és az elvárás miatt nyomta le a sztár allűröktől sem mentes showját. Mindenki megkapta, amit akart: hallhattuk a Pretty Vacant, No Feelings, No Fun-t, Problems-t és a God Save The Queen-t. Ha netán valamit kihagytam volna a sorból, azt írjátok Fletó számlájára. Az Apocalyptica-t már vagy ezerszer láttam nem baj-, de jobban is tettem, hogy Danko Jones produkcióját választottam, mert ennyien még egyszer sem szállták meg a Hammer sátra. Se ki, se be. De viszont Danko Jones első hazai debütálása magáért beszélt. Ahogy kell, Jones az első pillanattól az utolsó hangig beledöngölte közönségét a földbe, ha a Code of the Road, first date-re vagy a Play the blues-ra gondolok, akkor érthető volt ez. Csípőből és alapból lenyomott mindenkit ez a trió, pont úgy, mint Lemmy, vagy Lenny Kravitz szokta tenni ezt. Semmi tökölés csak a rock! Egy biztos, hogy Danko Jones után csak Mátyás Attila jöhetett szóba, Ő tudja a dörgést.
  
  Utazó
  
  Baromi gyorsan elment az első két nap a Szigeten és azt hiszem, ez a nap számomra is egy kicsit holtpont volt. Eleve elég késő sikerült kiérnem, de ezen a napon valahogy a műsor sem tépte le a fejemet a nyakamról. Na jó, azért a Sex Pistols akármennyire is viccesnek tekinthető 2008-ban, azért mindenképpen mag akartam nézni ezt a koncertet, hisz mégis csak először lépnek fel nálunk. Alig két évig, 1975-től 1977 végéig létezett az angol Sex Pistols, ez alatt egyetlen albumot készített, dalai mégis a punkzene alapművei. Lázadtak a brit kormány, a királyi család, a lemezkiadók, az egyenlőtlenség ellen, miközben kihívóak voltak, trágárak és részegek. Egyszer, 1996-ban ismét összeálltak egy turné erejéig - sok pénzért persze - és 2007-2008-ban újra, nyilván még több pénzért. Johnny Rotten ma már inkább egy bohócra hasonlított, mintsem korai lázadó önmagára,de a koncert azért egészében eleget tett az elvárásoknak: a hangzás problémamentes volt, a többtízezres közönség tombolt. És a felállás ugyanaz, mint induláskor: Rotten (ének), Steve Jones (gitár), Glen Matlock (basszusgitár, tavaly saját zenekarával járt a Szigeten) és Paul Cook (dob).
  Kezdetnek felhangzott a Pretty Vacant, aztán jött a No Feelings. Rotten ötven felett is jó formában: narancsszínű haj, egy félig pizsama, félig katonai egyenruha jellegű ruha, amiben szögletesen mozog a zenére, időnként mintha kacsatáncot járna. Aztán megáll, letolja a nadrágját: alatta az alsógatyája a brit zászlót formázza. Steve Jones pólóján II. Erzsébet szeme fekete csíkkal kitakarva.
  Jön a Liar, a Holiday In The Sun, majd Rotten végre elemében: megkérdezi a közönségtől, dicsérni kell-e George Bush-t, vagy eltüntetni, majd ugyanazt tudakolja a vallásról is. Következik a többi kihagyhatatlan dal, az óriáskivetítőn látszik, hogy húszéves kislányok a színpad előtt éneklik a Submissiont, az I´m Not Your Stepping Stone-t, a No Funt, a Problems-t. Persze mindenki a klasszikusokat várja, és a vége felé ezek el is hangzanak: God Save The Queen, Anarchy In The UK. Kifelé menet lehet igazán látni, milyen sokan vannak: a hátul állók már a büfépultokra támaszkodtak.
  A Sex Pistols után irány a Wan2 színpad, ahol a kanadai Danko Jones tette tiszteletét. Majdnem teltház, fülledtség és hatalmas hangulat. Jones nem volt igazán jó kedvében a sajtótájékoztatók alatt, sokan ki is ábrándultak belőle. Viszont a koncert közben semmi sem látszott ebből a flegmaságból. Igaz a számok között, azért képes volt hatalmas szüneteket tartani, több perces átkötő szövegeket mormolni a példaképeiről, stb. Igazi tökös rock n roll-t toltak Dankoék, ahogy Utazó is említette, amolyan Motörhead-es energiával átitatva.
  
  Toki

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: