hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
interjú [hazai hangok]  2008. szeptember 17. szerda   11:55
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Casketgarden interjú


  Hazánkban az egyik legnagyobb reménység a mosonmagyaróvári Casketgarden zenekar. A death/thrash metalban utazó banda éppen 10 éves fennállását ünnepli, ráadásul harmadik nagylemezük is megszületett, Incompleteness In Absence néven. A zenekar gitárosa, Tóth Balázs mesél a kezdetekről és a jelenről.
  
  A banda a pályafutásának 10. évéhez ért. Hogyan emlékeztek vissza erre az időszakra? Mik voltak a kiemelkedő pillanatok, és az esetleges mélypontok?
  
  A legelső kiemelkedő pillanat, talán az első szám elkészülte volt még 1998 nyarán. A szóbanforgó dal a My Light egyébként a korai Casketgarden koncertek nagy slágere volt, persze a Dismember féle névadó nótával egyetemben.
  A kiemelendő pillanatok közé tartozik talán az első koncert, a mosonmagyaróvári Alagút klubban, 1999 áprilisában, ahol a Sable (gyakorlatilag a mai 1Kill Embrace), a Brutal Masturbation (gyakorlatilag a mai Depths Of Depravity, nekik is az első koncertjük volt) és a legendás helyi Zombie Holocaust társaságában játszottunk.
  Aztán persze az összes demó és album megjelenés meghatározó élmény, mindig órákig nézegeti az ember a kézhez kapott cédét, borítót illetve a master CD leadása után körülbelül ez az első alkalom, hogy az embernek kedve van végig meghallgatni a végleges cuccot.
  Számomra az egyik legemlékezetesebb pillanat azonban mindenképpen a 2003-as Summer Rocks-os fellépés. Demós bandaként számos puttóbnál puttób klubbkoncert után, egyszer csak ott álltunk a Children Of Bodom, Nightwish és Anthrax előtt azon a bazi nagy Pecsa Szabadtéren, a 3 méteres gitárkébeleinkkel, körülbelül 2000 ember előtt. Nem kicsit remegtek a lábaim. Ráadásul utána még a Bodom technikusa is odajött gratulálni, meg nézegette, hogy milyen felszerelésen játszom, merthogy jól szólt a gitár. :)
  Kiemelendő még az első külföldi koncert 2002-ben, amikoris Belgrádban játszottunk 600 ember előtt, meg az olyan fesztiválfellépések, mint a cseh Brutal Assault 2005-ben, illetve az idei osztrák Kaltenbach Open Air és a német Eisenwahn Festival, mert ezeken valahogy minden jól összejött.
  Ja, és az a telefonhívást egy bizonyos Metal Age Productionstől, hogy kiadnák az első lemezünket, ha feltesszük rá a Non-Existent című számot. Na az még nagyon izgalmas volt. :)
  Mélypontok között talán Attila katonai szolgáltát említeném 2001-ben, amikor állt a banda, a rendkívül rosszul időzített 3 Terror Turnét 2005 őszén, amikor is a fél éves csúszással kiadott második lemez megjelenése előtt már rongyosra játszottuk a dalokat és elfogyott a zenekarból a szussz, mire kijött az album 2006 februárjában. Talán még az Incompleteness In Absence album számírói procedúrája is a mélypontok között említendő, amikor a basszusgitárosunk kiszállt, mindenfajta félreértés miatt.
  
  Az idén megjelent Incompleteness In Absence a harmadik albumotok. Mennyiben más ez a korábban megismert, At The Gates alapú zenéhez képest, vagy viszitek tovább a jól ismert vonulatot?
  
  Jó a kifejezés: „At The Gates alapú”. Ez tetszik, már csak azért is, mert ha belegondol az ember ezzel a típusú egyenes vonalúbb, thrashesebb dallamos death metal iránnyal az ATG csak másfél lemezt készített. Mi már a harmadik lemeznél tartunk, így értelemszerűen másfél lemeznyi riffből nem lehet 3 lemeznyit (+3 demó) összelopni. :) Nem titok, hogy ők a fő hatásaink, és tényleg elismerés, ha hozzájuk hasonlítanak, de azért a zenénk, még ha az alapot valóban ők is tették le, jelentősen eltér az At The Gatestől.
  Szerintem a Casketgarden második Open The Casket, Enter The Garden lemezén megjelent egy karakteres saját hang, amit talán a thrashes tukatuka ritmusok elmostak, legalábbis sokan nem ismerték fel, de ott volt: halld legfőképpen One More Lie, Alone As God, Open The Casket, Poisonvein dalokban. Az új lemezen ezt a melankolikusabb, jó értelemben véve patetikus saját hangot próbáltuk még karakteresebbé tenni, és a kapott kritikák fényében szerintem ez sikerült is. Szerintem a Casketgarden ma jóval szélesebb zenei skálán mozog, mint anno az At The Gates, viszont a tőlük tanult drámaiságot, a dallamok szomorkás mivoltát, a heavy metalos „happy” ikergitárok kerülését ma is próbáljuk megőrizni.
  
  A lemez címével mit akartatok kifejezni? A dalok szövegeit illetően ad némi támpontot?
  
  A lemezcím olyasmit jelent, amikor valaki vagy valaminek a távollétében nem vagy teljes. A címben szereplő kifejezést egy filmben hallottam, és nagyon megtetszett, pont ilyesmi koncepción agyaltam és ez nagyon sok oldalról telibe találta a mondanivalót. A 2006-2007-es időszakban egy csomó pozitív dolog történt velem, megtaláltam a párom, megszületett a kislányom, olyasmik, amikre mindig is vágytam. Viszont a környezetem nem úgy reagált ezekre a dolgokra, ahogy szerintem normális lenne, hanem teljesen negatív reakciók érkeztek, néha már úgy éreztem magam szinte, mintha szégyellni kellene magam, azért ami történt velem. Mivel a párommal sokáig távkapcsolatban éltem, a hétköznapokban szinte félembernek éreztem magam, és ezt a gyengeséget mások, előszeretettel kihasználták. Egyébként ez a hozzáállás nagyon hogy is mondjam - magyar, erre utal az introban hallható népdalszerű dallam.
  A második kérdésre a válasz: igen, ad támpontot, hiszen a fentebb kifejtett témát járja körül több oldalról. Van egy fajta íve a lemeznek egyébként, onnan indul, hogy hiány, erőlködés. Aztán pl. a Sulphur Breath Laughter egyfajta reménykedés, amikor erősnek érzi magát az ember, úgy érzi bármit elérhet, és amit aztán az azt követő dalok szépen lassan eltipornak.
  
  Ha találkoznátok egy lemezboltban egy arccal, aki a CD-teket tartja kezében (de a zenéteket nem ismeri), mivel győznétek meg, hogy érdemes megvennie az Incompleteness In Absence-t?
  
  Hát, hogy sikerülne-e rávenni a vásárlásra azt nem tudom, de tuti megemlíteném neki, hogy a mai dömpingben kevés az igazán beleásódós lemez, ami nem egyből hat, de nem is enged el egykönnyen. Na az Incompleteness... olyan. Azonkívül, hogy van egy íve az anyagnak, az egyes dalok gond nélkül kiragadhatók, a Casketet egyébként mindig is ez a dalírói megközelítés jellemezte, de most csúcsosodott ki igazán.
  Másrészt, bárki bármit mond, ezt a korai göteborgi metal stílust ilyen komolyabb mondanivalóval nagyon kevesen játsszák már világszinten is. Mindehova beásták magukat az ilyen-olyan ´core elemek, modern megoldások, metalcore-os breakdownok, szintik, loopok, samplerek. Nálunk ilyen nincs, mindent gitárokkal, basszussal, dobbal és énekkel oldunk meg, ill. most adta magát Kátai Tamás billentyűjátéka egy dalban, de az is csak lemezes színesítés. Egyébként ez színtiszta, vegytiszta metal.
  
  Milyen munkamódszerrel készülnek a lemezeitek? Ilyen téren hozott-e újdonságot az új korong?
  
  A lemezen hallható témák zömét én hozom, amit a próbateremben öntünk dalok formájába. Ebben az utolsó fázisban, már Petinek, és Attilának is jócskán benne van a keze. Beszólnak, ha valami túl sokszor ismétlődik, vagy felesleges, vagy ha van valami olyasmi, amiből több kellene. Addig-addig finomodnak a témák, amíg mi hárman úgy nem érezzük, hogy „na így jó”. Aztán hazaviszem a felvett próbatermi verziót és megírom a szövegeket, vagy a már megírt szövegvázlatokat rájuk illesztem ritmikailag. Ha valakit érdekel ilyen preprodukciós verzió, az a honlapon a Why The Vultures Cry c. dalt pl. megtalálja ilyen formában. Nem túl élvezetes hallgatni, hiszen jóval nyersebb, de az én munkámat segíti, úgyhogy hasznos. :) A legtöbb Casketgarden dal így készül, talán annyi a változás, hogy most konkrétabbak voltak az elképzeléseim, hiszen a szöveg koncepciója már előre adta a dalok karakterét, és egyes részletek szükséges hangulatát.
  
  Ezúttal is a jól bevált Denevér Stúdióban rögzítettétek az albumot. Hogy zajlik a közös munka Töfivel?
  
  Eleinte nem volt ilyen egyértelmű, hogy velük dolgozunk. Tudni kell, hogy adott volt egy pénzügyi keret. A svédországi keverés miatt, először az olcsóbb Moby Dick Stúdióban akartuk a felvételeket végezni. Addig-addig filóztunk, amíg végül úgy döntöttünk, hogyha már a keverés rizikós, a felvétel ne legyen az. Az MD stúdiót nem ismertük, még nem dolgoztunk ott, és ezért mégis azt választottuk, hogy ráköltünk még egy kis saját pénzt, de menjünk újra Töfiékhez a felvételekre. Ezúton is elnézést kérnénk Smicitől a sok kavarásért.
  
  Továbbra is a Metal Age Productions zászlója alatt hajóztok. Elégedettek vagytok a munkájukkal?
  
  Az elégedett szó nyilván túlzás. Ez egy kis kiadó, kis pénzügyi lehetőségekkel, hasonlóan kevés kapcsolattal a „nagykutyák” felé, mint bármilyen más underground label. Viszont lehetőségeikhez mérten sokan megtesznek a bandáért, például állják a stúdiófelvételek költségét, promóciót, gyártást. Ez is valami. Egyelőre nem kaptunk jobb ajánlatot, úgyhogy megelégedésünkre szolgál a Metal Age tevékenysége.
  
  A lemez rögtön „kiadásra” került a „Download Records” közreműködésével is... Hogyan viszonyultok az internetes zeneletöltés kérdésköréhez?
  
  Persze, alap. De, szemben az előző lemezzel, ez most csak a megjelenését követő nap került ki a letöltő oldalakra, fájmegosztó helyekre. Tisztára, mint a legutóbbi Manowar. :) Viszont mindenkit megkérünk, ha letöltitek a lemezt, akkor erről az oldalról tegyétek:
  http://theunderworldofmusic.blogspot.com/2008/06/casketgarden-incompleteness-in-absence.html
  Szeretnénk tartani a jó Top 10-es helyezésünket (lásd a lap bal szélén). :)
  Nézd, a letöltés a mi szintünkön azért jó, mert eljut a lemez sok emberhez, és így felismerik a nevet, ismerik a dalokat koncerten, illetve hívnak játszani.
  Mi a kiadónk által eladott cédékből, legfeljebb áttételesen kapunk pénzt. Tehát az eladott mennyiség is szerepet játszik a következő lemez felvételire kapott pénzből. Nyilván itt azért számít mennyi CD megy el, szóval lehet látni, hogy a másik oldalról szopás is.
  A koncerten eladott cédéknél persze érezzük a dolgot, de hát mit tudunk tenni? Lejjebb vittük a CD árakat, azt hiszem 1500 forint elég korrekt (bár nem túl gazdaságos), de az is több ugye, mint az „ingyé”.
  Hát így viszonyulunk. Zavarosan, mint mindenki. :)
  
  Az utóbbi időben eléggé el volt tűnve a csapat. Mi volt ennek az oka?
  
  Az egyszerű válasz: apa lettem. Mivel a Casketgarden dolgait szinte egyedül én viszem, ezért a kislányom születése táján mindenképpen akartam egy-két hónap pihenőt.
  A nagyszerű dolog pedig váratlanul egybe esett azzal a felismeréssel, hogy 2007 márciusára egyetlen új számot sem sikerült összetennünk a második album óta, így lényegében bejelentettem a zenekarnak, hogy tartsunk egy kis koncertpihenőt (nagyon sűrű volt a 2005-2006 periódus, és én koncertezős időszakban képtelen vagyok számot írni), írjuk meg az új lemezt, és akkor nem lesz annyira feltűnő a szülési szabadság. Így is tettünk. Bár Őri ezt nem értette meg és ki- majd visszalépett. :) Ez történt.
  
  Milyen az underground élet Mosonmagyaróváron? Miben jelent nehézséget vagy könnyebbséget, hogy nem a fővárosban székeltek?
  
  Vannak zenekarok minden stílusban: ott a Tir-Punk, a Depths Of Depravity, Ventar, talán ők akik ismertebbek, de van egy csomó kisebb HC, rock nroll, vagy punk banda még. Elég nagy a nyüzsgés, van klub színpaddal (nagy szó!), és underground koncerteken is többen vannak, mint pl. Győrben, a megyeszékhelyen.
  Nehézséget jelent az ország keleti felébe eljutni. Elég rosszak arrafelé az állapotok, és egyszerűen az útiköltséget is nehezen fizetik ki a klubok. Viszont közel van Bécs (80 km), Pozsony (35 km), sőt Brno (180 km) is, így ezeken a területeken elég könnyen tudunk mozogni. Röhej, hogy kevesebbet kell utaznunk két szomszédos ország fővárosába is, mint Pestre. Szívesen is megyünk, mert nagyon jók a klubkörülmények.
  
  Nemrég a Kék Yukban játszottatok az Antiparádé fesztiválon. Hogy tetszett az a koncert, illetve megnéztetek-e más bandákat is?
  
  Az előttünk játszó A Losing Season-t néztem meg, nagyon energikusan tolták, utána legalább fél órát dumáltam a basszusgitárosukkal. Meg belekukkantottam az utánunk következő Stereochristba is.
  Egy ideje mindig úgy érkezünk a bulikra, hogy körülbel 1-2 bandát csípünk el, akik előttünk játszanak, az elég is ahhoz felvegyük a helyszín hangulatát. Az van (legalábbis az évek alatt így vettük észre), hogy ha túl hamar érkezel, tele lesz a fejed mindenféle zenével és hangzással, és nem tudsz a saját dolgodra figyelni. Főleg fesztiválokon gáz, mert mondjuk egy cseh fesztiválon 10 goregrind és 15 raw black banda után már a gitár behangolással, erőlködő beállítással is gondjaid lesznek. Nem akartam a stílusban mozgó bandákat megbántani, csak az érzést akartam leírni.
  Nekünk amúgy bejött az Antiparádés buli, bár én személy szerint elég rosszul játszottam, mivel nem hallottam magamból semmit, de a közönség nagyon jó volt, és ez feledtette a kisebb bakikat. :)
  
  Melyik nevesebb bandával turnéznátok szívesen? Vagy esetleg milyen nevekből állítanátok össze egy „álomturnét”?
  
  Az álomturné felállása At The Gates (reunion), Carcass (reunion), Dismember, The Haunted, Entombed, Dimension Zero, Carnal Forge és Casketgarden :) Ilyen utazó fesztivál, tudod. :)
  
  A nyári fesztiválok valamelyikén sikerült elvetődni az At The Gates vagy a Carcass koncertjére?
  
  Úgy volt, hogy a szerb Castle Festival vendégei leszünk, és aznap játszottunk volna, mint az At The Gates, így én személy szerint nem terveztem külön utat, de mivel ez a fesztivál elmaradt, alaposat szívtam. :) Családapaként nem nagyon tehetem meg, hogy napokra elutazzam egy másik zenekar koncertje kedvéért, a Casket így is épp elég időt elvesz a velük tölött időből.
  Egyébként nem kedvelem az ilyen újjáalakulásokat, alig titkoltan a pénzről szólnak, és ez az ő esetükben sincs másképpen, sőt a Carcass esetében sem. Isti, az énekesünk, ha jól tudom látta a Carcasst, de az At The Gates-et ő sem nézte meg.
  A 96-os, ausztriai Oberwartban történt At The Gates/Napalm Death/Strong Deformity buli kihagyását jobban sajnálom. :)
  (A nyári fesztiválokon szerencsére lehetőségem volt megnézni mind az At The Gates, mind a Carcass koncertjét, és mindketten fantasztikus bulit nyomtak. Szóval valóban sajnálhatod. :( - Morello)
  
  Köztudottan erősek vagytok élőben, ezt a Kaltenbach Open Air fesztiválon az osztrák, illetve a Zagreb Metal Festen a horvát metalosok is megtapasztalhatták. Milyen élményekkel gazdagodtatok e lehetőség kapcsán? Sikerült pár csapattal kapcsolatot kialakítani?
  
  Azt hiszem zenekari álláspont, hogy idén nyáron a Kaltenbachos buli vitte el a pálmát, sokan is voltak, vették is a lapot, jól szólt a színpad kifelé, és felénk is egyaránt, a körülmények is profik voltak... meg szinte hibátlanul is játszottunk. A másik nagy buli a német Eisenwahn fesztivál volt, ami gyakorlatilag egy dallamos death metal fesztivál kisebb kilengésekkel, a thrash és a black metal felé. Nagyon vették a lapot a németek, fura is volt, mert nem szokták. :)
  A Zagreb Metal Fest viszont az egyik legrosszabb volt mind közül. A koncert előtti utolsó héten derült ki, hogy nem második banda leszünk, hanem utolsó (jól esett volna, ha a szervezők egyeztetnek velünk, nem kész tényként közlik ezt), akik hajnali 3-kor, az Amorphis után kerülnek színpadra. A papírforma bejött, a nép alaposan megcsappant, és mi sem voltunk erőnk teljében. Egyébként nyomnék egy kis underground anti hype-ot a szervezőségről: VIGYÁZAT, RIP-OFF VESZÉLY!
  
  Hogyan alakul az elkövetkezendő időszakban a koncertprogramotok?
  
  Turné, mint olyan nem lesz, de lesz olyan 7-8 hazai bulink. Ezek a folyamatos turnék itthon, bizonyos szint alatt halottak. Dátumokért érdemes ellátogatni a www.casketgarden.hu, vagy a www.myspace.com/casketgardenmetal oldalakra. Van már pár fix dátum, de a legtöbb alakulóban van még...
  Még lesz egy cseh fesztivál szeptember 20-án Táborban, ahol a holland Detonation, a cseh Malignant Tumour-ral és Poppy Seed Grinderrel lépünk fel többek között, a szintén cseh F.O.B meghívásában, de utána a hazai pályára koncentrálunk picit. Viszont jövőre... na ezek még csak tervek, úgyhogy ezt majd később. :)
  
  Ha végignéztek az eddigi pályafutásotokon, meg vagytok elégedve az eddig elért eredményekkel?
  
  Végülis igen. Lemezeket adtunk ki, koncerteket adtunk, elég sokan vannak, akiknek tetszett, szóval jól éreztük magunkat, remélem lesz még lehetőségünk erre egy darabig.
  Persze itt-ott jobban ki lehetett volna használni a lehetőségeket, de nem vagyunk egy ilyen nyalós, nyomulós banda.
  
  Ha lenne három kívánságotok a Casketgarden-nel kapcsolatban, mik lennének azok?
  
  Minimum olyan 8000 Euro. Egy jobb lemezszerződés egy jobb kiadónál. EU-turné.
  
  Milyen hobbitok van még a zenélés mellett?
  
  Meló mellett a zenélés is valamilyen szinten egy hobbi, bár elég nagy megszállottságot is igényel. Én egyébként az összes netes zenekari felületet is szerkesztem, valamint a háttérmelót (levelezés, interjúk, postázás, koncertszervezés, egyéb dolgok) végzem így más hobbim nincs is. Ott van a kislányom, és a párom, szeretném a lehető legtöbb időt velük tölteni.
  A többieknek sincs nagyon hobbijuk, a hangszeren gyakorolni is kell valamikor. :) Attila a dobosunk gyúr, de neki kell is az erőnlét. Isti meg ilyen II. világháborús nagyon vaskos könyveket olvas, meg pornót néz. :) Kb. ennyi.
  
  Üzentek-e valamit az olvasóknak?
  
  Ha tehetitek, vegyétek meg az Incompleteness In Absence lemezt, vonuljatok be a szobába, és nagy hangerőn és/vagy fülhallgatóval, figyelemmel essetek neki párszor. Szerintem megéri. Ha nem tehetitek meg az anyagiak miatt, akkor töltsétek le a fenti linkről, a többi ugyanez és gyertek el koncertekre.
  
  Köszi az interjút, és további sok sikert!
  
  Mi köszönjük a lehetőséget.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Casketgarden

Casketgarden myspace oldala

 programajánló: 
2017. december 21.
Karácsonyi nagykoncertet ad Gájer Bálint
Mojo Workings & Voodoo Papa
2017. december 23.
Edvin Marton Ave Maria Symphonic Live
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről
Drawing interjú: „Egy hardcore koncert maga egy sport, egy kemény meccs, ha azt akarod, hogy igazán üssön a dolog!”
”Egy sokkal érettebb, úgymond felnőttebb Punnany vagyunk” – interjú Meszes Balázzsal a PunnanyMassif énekesével
Villáminterjú az In Flames gitárosával, Björn Gelotte-tal
”Annyi ötletem van” - interjú a Czutor Zoltánnal az új Belmondo albumról és a zenei menedzser képzésről
Mindig zavart, hogy csak gitáros vagyok, és nem tudok énekelni - A nyughatatlan
Nikson interjú
alterDistrict - Zenénkben minden izmot átmozgató tornametál riffek váltakoznak pulcsikat kötögető nagymamákat megsirató romantikus érzelmes lassulásokkal
Tóth Gergő - Teljesen véletlenül kerültem a médiába
Néhány gondolat a Bohém erdőről - Kilian
 kiemelt 
Tony Hadley (UK / Ex Spandau Ballet ) a Dürer kertben!
  
2018

Concerto Music 2018.: NIGHTWISH, A WITHIN TEMPTATION, AZ ACCEPT, AZ ANGRA, A RHAPSODY, A THERION, A SATYRICON, AZ ORPHANED LAND, ANNEKE VAN GIERSBERGEN ÉS AZ INSOMNIUM
Queens of The Stone Age a Budapest Parkban
BULLET FOR MY VALENTINE, ASKING ALEXANDRIA BUDAPEST PARKban
- Motorhead - Phil Campbell and the Bastard Sons (UK) a Durer kertben
 friss hozzászólások 

Richie Kotzen (1)
Interjú Petrás Jánossal az Europica zenekar születéséről (2)
Dark Tranquillity, Nailed To Obscurity, Watch My Dying (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 my gift to you    niburta    stiff bastard    william hurt    bandanas    három kismalac    kontrollzé    the dillinger escape plan    rupert grint    aaron eckhart    mortiis    abracadabra    kyle eastwood    smici 50    reflected    stefan kaufmann    velvet revolver    demonical    fifa    shade empire    gaudi    sanatorium    chimp spanner    mastodon     noomi rapace  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2017 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!