hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2008. szeptember 2. kedd   13:56
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
A Strokes gitárosa is elkíséri Budapestre a Coldplayt


  Immár hivatalos, hogy a Strokes gitárosaként megismert, ám már két szólólemezt is megjelentető Albert Hammond Jr. lesz a Coldplay előzenekara a brit együttes őszi európai turnéján. Hammond a közelmúltban kénytelen volt lemondani néhány fellépését egy torokbetegség miatt, de a szeptember első napján kezdődő turnénak már egészségesen vág neki.
  A Coldplayt a hírek szerint a zenészek családja is elkíséri, legalábbis külön „family-helyiséget” kértek az Arénában, közvetlenül a csapat öltözője mellett. Ezenfelül még egy különszobát kell fenntartani a barátok számára, illetve egyet közös zenélés, „bemelegítés” céljára. Mindegyik helyiségbe kanapékat, hangulatvilágítást, tükröket, hűtőszekrényt, valamint nagyméretű televíziót és DVD-lejátszót kértek.
  Nyolcvan magyar technikus és színpadépítő segít be a koncert előtt a reggel 7-kor kezdődő építési munkálatokba, hogy az esti koncertre minden tökéletes legyen. A produkció egy közel 300 négyzetméteres színpadon zajlik majd, a két szélén meghosszabbított kifutókkal. Ezek alatt dolgoznak a turné technikai emberei az előadás idején. A koncert várhatóan rendkívül látványos lesz, sok technikai elemet használnak, vizuális effekteket és konfettiágyúkat is bevetnek majd, csupán a felszerelést tíz óriási, negyventonnás kamion és öt busz szállítja.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ozzy robban a Crack Cocaine-nal. Új dal Billy Morrisonnal és Steve Stevensszel!
A brit doomgaze a Sugar Horse bejelentette új albumát: Grand Scheme Of Things-et
Blackened Rose sötét melankolikus himnusza az elveszett szerelemről
Foreign Hands- Új album, keményebb hangzás
Giga Totális Metal koncert - Pokolgép évek: Éjszakai bevetés 35! címmel - a Barba Negrában április 27-én
Vendetta- TX2 legkeményebb ütése
Naponta négy fiatal fontolgat öngyilkosságot, nekik is szól a Konyha új dala
Megjelent az Exodikon Chaosophilia című új nagylemeze - Klippremier: Untermensch - A manipulátorok lélektana
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 tim ripper owens    sebők    papaver    tunneleffekt    amorphis    dustin hoffman    czutor zoltán    the halo effect    badacsonytördemic    imminence    budapest hardcore    dr. melancholia    throwdown    andy irvine    puf    rising sound    the gaslight anthem    the devil came on horseback    kaptár    blahalousiana    inception    killfest    taking dawn    the gentle storm    carpathian forest  

r44
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!