előzetes [fesztivál] 2002. július 24. szerda 17:17
nincsen hozzászólás
szerző: Cinetrip.HuSziget2002 Cinetrip együtt a Ballantine’s-szal
Az Est FM hallgatói által tavaly legjobbnak ítélt helyszín, a Cinetrip sátor idén július 31-től augusztus 6-ig ismét jelen lesz a Sziget 2002 Fesztiválon. A Cinetrip azonban nemcsak ebben teremt hagyományt, hanem abban is, hogy ismét a Ballantines-szal működik együtt, csakúgy, mint 2001. nyarán, amelyet mindkét partner nagy sikerként könyvelhetett el.
A Ballantines tavaly készített felmérése szerint a szigetlakók 13 százaléka, csaknem 50 ezer ember fordult meg 2001-ben a Cinetrip Labiritmusban, és a helyszín 93 százalékos tetszési indexet aratott. Ugyanakkor a Szigetre látógatók 23 százaléka, azaz több mint 83 ezren találkoztak a Ballantines nevével a rendezvény ideje alatt. Összesen 440 liter Ballantines fogyott tavaly a Szigeten, és ezzel a Ballantines az összes többi whisky márkát lekörözte. A megfigyelések szerint a Ballantines-t már akkor is egyre többen fogyasztották long drink-ként kólával, gyömbérrel.
A Cinetrip sátorban idén minden nap világsztárok lépnek fel, különböző zenei stílusaik jól illeszkednek a szokványos Cinetrip elemekhez, mint például a némafilmvetítéshez. A Cinetrip és a Ballantines a tavalyi sikereken felbuzdulva, a bambuszból és nádból kialakított arénában minden nap, 13-16 óráig ismét permet party-t rendez, amelyen a nyári hőség elől menekülve egyszerre akár 2000-en is részt vehetnek. A permet party-t tavaly a közönség vívta ki magának, és spontán alakult ki, hiszen tűzvédelmi előírás volt az akkor szalma aréna időnkénti locsolása. Ezt azonban a szigetelők élelmesen a maguk javára fordították, így ez idén a Ballantines Cinetrip sátor egyik programelemévé nőtte ki magát. Ez lesz továbbá az egyetlen helyszín, ahol délután 1-től teljes erőbedobással és hangerővel zajlik a buli. Az aréna mellett található Labiritmusban ugyanakkor képkiállításokat tekinthetnek meg az érdeklődők.
Mindemellett a Cinetrip sátor és 5 másik helyszín között szirénás elektromos autójukkal cikázva a Ballantines csapata long drinkek-re és játékra invitálja a tömeget.
„A tavalyi év sikere győzött meg minket arról, hogy idén, a Cinetrippel közösen ismét jelen legyünk ezen a rendezvényen és népszerűsítsük a minőségi alkoholfogyasztást - mondta Singlár Tamás, a Ballantines Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Azért döntöttünk tavaly amellett, hogy mi is részesei legyünk ennek az egy héten keresztül az egész országot lázban tartó party-nak, mivel a rendezők évről évre nívósabb programokkal rukkolnak elő, amely a közönség összetételén is erősen érezhető, és így mi is könnyedén tudunk azonosulni a sziget feeling-gel.”
A Ballantines-ról
A Ballantines Finest egyéni, egyedülállóan kellemes karaktere révén nagyszerűen keverhető más italokkal, így mind long drinkként (kólával vagy gyömbérrel keverve), mind koktélokban kellemes társ a kikapcsolódáshoz az év bármely időszakában.
Az Allied Domecq dinamikus, marketing-elvekre épülő vállalat, mely globális szinten van jelen a szeszesital, bor, illetve gyorsétterem piacon. Erős és izgalmas márkanevek biztosítják a nyereség melletti folyamatos növekedést, illetve az erős, folytonos cash-flow-t. A 2001-es pénzügyi évben az Allied Domecq 2,9 milliárd fontos forgalom mellett 500 millió font nyereséget könyvelhetett el.
További információért cégünkről, illetve márkáinkról látogassa meg cégünk honlapját a www.allieddomecq.com címen.
A Cinetripről
A CINETRIP Európa talán legizgalmasabb művészeti és közösségi újítása. A CINETRIP egy új audió-vizuális műfaj, amely a mozi (h)oskorát és annak hangulatát a modern technika eszközeivel hozza közelebb a közönséghez. A CINETRIP-klub rendezvényei mindig különleges helyszíneken, színes és varázslatos látványvilágban zajlanak. A zenészek és lemezlovasok újrazenésítik a régi, többnyire némafilmeket. A Rudas gyógyfürdoben már ötödik éve rendezik meg a Cinetrip vetítéseket, és külföldre is egyre több meghívást kapnak, felléptek már többek között Londonban, Franciaországban és Olaszországban.