beszámoló [koncert] 2008. szeptember 1. hétfő 17:12
nincsen hozzászólás
szerző: BarnaConverge, Integrity, Coliseum, The Plight 2008. július 28., Budapest, A38
Az egyedi zenei elemekből építkező Converge immár harmadszor érkezett hazánkba, hogy elsöprő erejű noise/hardcore/metal koncerttel örvendeztesse meg az A38-as hajó bendőjébe látogatókat. Úgy látszik, szeretnek minket, és mi is szeretjük a muzsikájukat. A kérdés már csak az volt, hogy ezúttal mennyire kirobbanó formában prezentálják formabontó dalaikat. Valamint az, hogy a turnéval érkező másik három bandát is kedveljük-e majd annyira, mint őket.
A The Plight nevű brit formáció az én szeretetemre mindenképpen pályázhat, ugyanis az angol sihederek egy nagyszerű bulival adták meg az este alaphangulatát. Igazi tökös rock and roll, és stoner hatásokkal felvértezett metal muzsikát toltak, érzéssel, odaadással, beleéléssel. A fél órás koncert alatt az eddig kiadott Black Summer kislemezről tolták a jól megkomponált nótákat. Mindegyikük lelkesen játszott, Aliskull művésznévre hallgató énekesük pedig a szőrös hangú énektémák közben dinamikus ugrálásokkal és aktív mozgáskultúrával a fellépés látványához is hozzátett. Jó koncert volt, várom tőlük a nagylemezt!
Az ígéretes kezdés után a Coliseum punk/hardcore zajongása számomra már alacsonyabb tetszési indexet eredményezett. A fáradhatatlan trió egymásba nyúlóan reszelte rövid, gyors és zúzós szerzeményeit. Ami az első pár számnál még energikusnak és durvának hatott, később már inkább az unalmas jelzőt vonta maga után. A kásás hangzás sem segített az egymásba folyó témák kibogozásában, ami itt lehetetlen feladatnak bizonyult volna. A nagydarab szakállas gitáros/énekes Ryan Patterson minden esetre meggyőzően vezette elő a számokat, és Mike Pascal basszer valamint Chris Maggio dobos teljesítményével sem volt különösebb probléma.
Az Integrity előadásával aztán elértünk az este mélypontjára. Bár az 1989-ben alakult zenekar elvileg kultikus státusszal bír, ezt nem tudták számomra bizonyítani. A jó háromnegyed órás produkció egy kőegyszerű témákból építkező, szinte végig középtempós döngölésekre épülő unalomhalmaz volt. A hangzás sem volt jó, az ének nagyon hangosra lett véve. Ráadásul Dwid Hellion énekes hörrenő kappanhangja leginkább mosolyt csalt az arcomra, és nem a hardcore/punk zenéjük keménységéről győzőtt meg. A hangszeresek ugyan megbízhatóan teljesítettek, de ez összességében egy elég csapnivaló koncert volt.
Végül a Converge zajmesterei kiköszörülték a csorbát. Az 1990-ben alakult zenekarra igazán illik az extrém metal jelző, a hardcore/punk mellett noise és metal hatások is megvillanak komplex muzsikájukban. Minőségi lemezeikkel egyre nagyobb ismertségre tettek szert, és nagy rajongótábort alakítottak ki. A 2001-es Jane Doe album egy igazi stílusdefinitív mestermű lett, de a többi lemezük is kiváló, egyéni dalokat tartalmaz. Converge-ék intenzív előadásaikról is híresek, és az A38-on is kegyelmet nem adva csaptak bele a zajos, durva, fület lerobbantó dalaik prezentálásába. Következett az egy órás energiabomba az amerikai banda szuggesztív előadásában, kiváló hangzással körítve. A gazdagon tetovált Jacob Bannon énekes kiakadt vokáltémáit élőben is teljes beleéléssel adta elő, és közben kiválóan tartotta a kapcsolatot a közönséggel. Többször feldobott és elkapott mikrofonjába a közönség tagjait is megénekeltette. Kurt Ballou gitáros precízen pengette a zajos riffeket, Nate Newton basszusgitáros és Ben Koller dobos pedig magabiztos zenei alapot alkottak. Az eljátszott számokat jól válogatták össze: az utolsó három albumukra épült a programjuk, de például a Locust Reign képében régebbi dal is elhangzott. A No Heroes című legújabb lemezt a Heartache, Lonewolves, No Heroes képviselte, a You Fail Me-ről pedig a First Light, Last Light, Drop Out, Eagles Become Vultures, Black Cloud című dalok hangzottak el. A Jane Doe-ról hallhattuk a Concubine, The Broken Vow, Fault And Fracture című szerzeményeket és a koncert utolsó számaként a monumentális címadó Jane Doe is elhangzott. Ez a 10 perc feletti dalmonstrum katartikus élményt okozott, ahogy a többi számuktól eltérő tempójú, világvége hangulatú, lassan hömpölygő dalt Jacob teljes beleéléssel, térdre rogyva énekelte. Ez egy méltó lezárása volt egy nagyszerű koncertnek.
Most láttam először a Converge-et élőben és bizony elnyerte a tetszésemet az előadásuk. Egy érzelemgazdag, művészi értékeket felvonultató bandát láthattam, amely tényleg rászolgált az elismertségre és a rajongók szeretetére. Ugyan eddig nem igazán ismertem a zenéjüket, de ezen előadás megmutatta a Converge igazi értékeit.