beszámoló [fesztivál] 2001. október 24. szerda 11:40
nincsen hozzászólás
szerző: HiganyMetal Meeting 2001 október 12, Petőfi Csarnok
Ezen az estén alaposan sikerült elkésnünk különböző közlekedési akadályok miatt. Mielőtt odaértünk volna, azelőtt a Cross Borns próbálta puhítani a csarnok deszkáit. Mire nagy nehezen sikerült bejutnunk, addigra már a színpadon a második fellépő a Vanishing Point soft-metal játszó banda várt ránk. Gyorsan lecuccoltunk és a színpad felé vettük az irányt. A V.P.-ék egyenlőre annyira még nem ismertek az itthoni nagyközönség előtt. A programjuk röpke harminc percesre sikeredett, mely idő roppant kevésnek bizonyult ahhoz, hogy jobban a zenéjükbe mélyedjünk. A banda frontembere prófétai mozdulataival invitálta a közönséget mind közelebb és közelebb a színpadhoz. Sajnos ezzel a színpadi produkcióval csak kisebb lelkesedést váltott ki a metalistákból.
A harmincperces átszerelési szünet óráknak tűnt és igencsak hemzsegett a hibáktól. Az az egy-két német ajkú technikus valahogy nehezen tudta áthidalni a lehetetlen problémákat, azaz például a kapcsolatot létrehozni a szintetizátor és a keverőpult között. Ennek ellenére körülbelül háromnegyed kilencre elrendeződött a kaotikumból a színpadkép és a technika is. A Sonata Arctica a program szerint a második fellépő színrelépését egyfajta felvezető sampleres muzsika kísérte. Az első taktusok után már Tommy Portimo dobos bűvölte kettős lábgép határozta meg a mágikus ritmusokat. Az energia és erő a fellépésük végéig tapasztalható volt. A közönség felé fordított billentyűoszlop mögött Mikki Harkin sajátos hangszerkezelése tette még érdekesebbé a koncertet. Az énekes-showmester Tony Kakko a hangja betöltötte az egész termet, mozdulataival csak fokozva a színpad előtt lévők jó hangulatát. Sokszor felemelte és megpörgetette mikrofonálványát, mint ahogy az Tarjánban volt szokás a fokost pörgetni egy jól sikerült italozás után. A gitárok és a billentyűk tökéletesen kíméletlen egyszerűséggel fejtették meg egymás szólamait. A kellemes dallamvilágú számok ürügyül szolgáltak arra, hogy a gitárosok a még fennmaradó energiájukat is kiadják a színpadon való rohangálással és a dobogóra helyezett dob mellől időnként ninja módjára leszökelléssel. A lassú, full szomorú számok és a gyors, virtuóz számok váltakoztak. A háromnegyed órát hamar maguk mögött tudták.
Ezt követően a kezdeti „megszokott” átszerelési mizéria ismét megismételte önönmagát. Azok a német ajkú technikusok nem bíztak semmit a véletlenre. Nyugodtan sétáltak és rendezgették a tárgyakat a színpadon. Csak egy-két asztal és szék, no meg a felszolgáló lányok hiányoztak. Közben egyre többen és többen skandálták a Gamma Ray nevet. Az átszerelés alatt a hátsó falat beborító festett vásznat feszítettek a dobok mögé, melyen felfedezhettük No word order CD borító képi világát. Három, fénypallóssal küzdő repülő szörny lebegve a piramisok, a tűz és a jég birodalma előtt. Képi világuk nem merült ki ennyiben. A dob elé egy múmiaszörny fejet és egy fehér, gubbasztó UFO-t is be tudtak gyömöszölni. Egyre türelmetlenebb és feszültebb várakozás töltötte be a termet. És végre elérkezett a várva várt pillanat pontban huszonkét órakor. A lámpák kialudtak a nézők felett. A színpad sejtelmes fénybe burkolódzott és ebben a derengő fényben Dan Zimmermann dobos botorkált el hangszeréhez. Egy kis segédlettel lángoszlopokat lövellt a levegőbe egymás után. Szájából távozó petróleum cseppek szétszóródtak a teremben beterítve az első néhány sort. Ezután a zenekar többi tagja is bejött a színpadra. Kai Hansen gitáros-énekes, Henjo Richter gitáros-billentyűs, Dirk Schlächter basszer. Ezt követően mintegy egy óra negyvenöt perces koncerttel ajándékozták meg a nagyközönséget. Közös szerzeményeik képi világára főként a mennyország, a pokol, a megérkezés, a várakozás hangulata volt jellemző. Főként a No word order (2001), Blast from the past (2000) valamint a Powerplant (1999) albumokról játszottak számokat. Az első nyitó számot követően (Induction) a Dethrone Tyranny, New World Order, Land of the Free, Short as Hell, stb. opuszokat nyomták le. A koncert közepétől lazultak el csak igazán a zenészek, ezt a szabadabb témaválasztással nyilvánult meg. Az eredetileg előre megtervezett program 12+2 ráadás számot tartalmazott. A ráadás számokat a kitűnő hangulat miatt megfejelték még két plusz számmal, nem kifelejtve a Black Hole-t és a Heading for Tomorrow-t sem. Az együttes a koncert végét egy geggel zárta: valaki beöltőzött egy torzult birodalmi katonának majd a színpadon és annak közvetlen környékén a szerencsétlen rockereket és biztonsági erőket riogatta. Szerintem az efféle jelmezes figurázás inkább jobban elment volna egy Halloween party-n vagy egy szilveszteri vidám összejöveteleken, ahol még mindig bejön az ilyesfajta mókás farsangi jelmez, de nem egy metalkoncerten.