hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [fesztivál]  2008. augusztus 19. kedd   15:55
nincsen hozzászólás

szerző: Fido
4. Újbuda Jazz Fesztivál
2008. szeptember 4 - 7. Fonó Budai Zeneház, MU Színház, A38 - Budapest

  Budapest XI. kerülete, Újbuda 2005-ben ünnepelte megalakulásának 75. évfordulóját. Ebből az alkalomból számos ünnepi rendezvényre került sor. A programsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt a kerület három meghatározó kulturális intézménye, a Fonó Budai Zeneház, a MU Színház és az A38 Hajó által közösen szervezett első Újbuda Jazzfesztivál. A maga műfajában mindhárom intézmény az ország legjelentősebb független kulturális központjai közé tartozik: a Fonó a népzene és a dzsessz, a MU Színház a független színházi kezdeményezések, az A38 Hajó pedig a világzene és a dzsessz területén.
  Célunk egy folyamatosan bővülő, emelkedő színvonalú programsorozat létrehozása volt, mely bekapcsolja Újbudát a nemzetközi dzsesszélet vérkeringésébe, bemutatja, hogy hol tart ma a szabad improvizációs zene. A fesztivál 2008-ra jelentőségében jóval túlmutat a városrész vagy a főváros határain. Budapesti és nemzetközi szinten mára európai rangú, nyárvégi zenei és kortárs művészeti eseménnyé nőtte ki magát.
  A MU Színházban többek között Alexander Balanescu, Zbigniew Namyslowski, a 2/3 100nka - Adam Stodolski, Przemek Borowiecki Lengyelországból a zentai Mezei Szilárddal, az A38 Hajón pedig a new york-i avantgárd színtér néhány kiemelkedő alakja, Matthew Shipp, a Roy Campbell-Joe McPhee Quartet lép fel. Mellettük természetesen kitűnő magyar előadók szerepelnek, mint a Barabás Lőrinc Eklektric az A38 Hajón, a MU Színházban a Dresch Quartet, Benkő-Grencsó-Lőrinszky Trio, a Magony Zenekar, a Fonóban az Ektar, a Samsara és sokan mások. Különlegessége még az idei fesztiválnak, hogy a MU-ban két tánc- és zenei improvizáció látható és hallható.
  A rendkívül intenzív programsorozat remek bizonyítéka Újbuda folyamatos fejlődést, megújulást támogató, de a hagyományokra építő, örökségünket tisztelő értékrendjének. Hűen tükrözi kerületünk kulturális életének sokszínűségét, gazdagságát. Újbuda polgármestereként sok hasonló, sikeres kezdeményezést kívánok, számos zenét kedvelő látogatóval.
  Találkozunk a koncerteken!

  
  (Molnár Gyula
  Újbuda polgármestere)
  
  Program:
  
  szeptember 5. péntek 21:00
  A38

  
  Matthew Shipp (USA)
  A Tribute to Albert Ayler - Roy Campbell, Joe McPhee, Warren Smith, William Parker (USA)
  
  szeptember 6. szombat 21:00
  
  Barabás Lőrinc Eklektric feat. Dresch Mihály
  Operentzia
  Infragandhi
  
  szeptember 4. csütörtök, 20:00
  
  Fonó

  
  Ektar
  Lukács Miklós projekt
  Balogh Kálmán és Lukács Miklós
  
  szeptember 6. szombat, 20:00
  
  Samsara
  Afro Jam
  world jam session
  
  szeptember. 4. csütörtök 20:00
  
  MU

  
  
  Lágymányosi Impromptu
  
  szeptember 5. péntek 19:30
  
  Mezei Szilárd és a 2/3 100nka Adam Stodolski, Przemek Borowiecki (PL)
  MAGONY feat. Alexander Balanescu
  
  Szeptember 6. szombat 20:00
  
  Dresch Quartett feat. Zbigniew Namyslowski (PL)
  
  szeptember 7. vasárnap 20:00
  
  Benkő-Grencsó-Lőrinszky Trio
  KOROM
  Benkő-Grencsó-Kardos-Lőrinszky-Márkos-Mezei Kollektív
  
  Fellépők:
  
  Lágymányos Impromptu
  100 % improvizáció
  Felkérő: Angelus Iván
  
  Felkért résztvevők:
  
  muzsikusok:
  Farkas Zoltán Batyu: ütőgardon, láb
  Gerőly Tamás: dob, ütős hangszerek
  Grencsó István: fúvós hangszerek
  G. Szabó Hunor: dob, ütős hangszerek
  Király Elvira: zongora
  Kovács Ferenc Öcsi: hegedű, trombita
  Másik János: billentyűs hangszerek
  Mizsei Zoltán: ének, elektronikus hangszerek
  
  Táncosok: Arany Virág; Bakó Tamás; Biczók Anna; Cuhorka Emese; Dányi Viktória; Furulyás Dóra; Garai Júlia; Hód Adrienn; Molnár Csaba; Murányi Zsófi; Rózsavölgyi Zsuzsa; Sebestyén Tímea; Vass Imre
  
  Mezei Szilárd és a 2/3 100nka - Adam Stodolski, Przemek Borowiecki (PL)
  
  A vajdasági Mezei Szilárd hegedűs, brácsás, nagybőgős és zeneszerző különböző felállású zenekaraival (duótól nonettig) 1990-től munkálkodik ebben a zenei szcénában. Kortárs improvizatív zenét játszik, elsősorban saját kompozíciókat. Zeneszerzőként fő érdeklődési területe az improvizáció és kompozíció kapcsolata (valamint a Lutoslawski-féle aleatorikus zene ill. Anthony Braxton zenéje), a jazz és a népzene. Fiatal zenészként a bartóki és szabadosi vonal követője.
  
  Ezen az estén két tehetséges lengyel muzsikussal improvizál.
  A 100nka (szójáték, kiejtve sztonka, vagyis krumplibogár, vagy pedig százaska) egy felettébb érdekes, fiatal akusztikus new jazz trió. Ezúttal az Újbuda Jazz fesztivál keretében a 2/3 100nka, vagyis Adam Stodolski a brilliáns nagybőgős és, az ördöngős dobos, ütőhangszeres lép a MU Színház színpadára. Hazájukban, Lengyelországban már igen komoly sikereket értek el az ambiciózus improvizatív zene területén, legutoljára Herb Robertsonnal, a new yorki downtown, avantgarde színtér leghíresebb trombitásával turnéztak és vettek fel közös lemezt. Két kiváló saját lemezzel is rendelkeznek a világhírű Not Two Records kiadásában.
  
  A zenekar tagjai:
  Mezei Szilárd: brácsa
  Adam Stodolski: bőgő
  Przemek Borowiecki: ütőhangszerek
  
  MAGONY feat. Alexander Balanescu
  
  A Magony zenekart 2001-ben hozta létre Kovács Ferenc, szólólemezének élő előadására. Az azóta kiadott felvételek széles skáláját mutatják a kompozíciós, műfaji és hangszeres megoldások sokoldalúságának.
  A zenei stílust leginkább az „improvizatív kortárs parasztzene” kifejezés közelíti meg.
  A Balanescu-val való együtt-játék különleges zenei megvalósításokra ad lehetőséget.
  
  A román születésű Alexander Balanescu korunk egyik legizgalmasabb hegedűművésze, gazdag képzeletvilágú zenész, és egyben termékeny zeneszerző. Repertoárja kortárs- és új zenére épül, tekintetével mindig a jövőt fürkészi.
  Pályafutása alatt együtt dolgozott többek között Michael Nyman-nal, John Lurie-val, David Byrne-nel, Carla Bley-jel, Rabih Abou Khalil-lal.
  
  A MU színpadán legutóbb 2006-ban, a 2. Újbuda Jazz Fesztivál keretében lépett fel Kovács Gerzson Péter táncossal és Sipos Mihállyal a Magenta című produkcióban.
  
  A zenekar tagjai
  Alexander Balanescu: hegedű
  Kovács Ferenc: trombita, hegedű
  Balogh Kálmán: cimbalom
  Szandai Mátyás: bőgő
  
  Dresch Quartet feat. Zbigniew Namyslowski (PL)
  
  Dresch Quartet
  
  Ha Dresch-t hallgatjuk, sejthetjük, hogy hangzott volna John Coltrane, ha magyarnak született volna” - Der Standard, 2005 október
  ”Dresch napjaink egyik legmeghatározóbb kortárs zenésze írja a kvartett ljubljanai fellépése után egy szlovén újság Jan Garbarek, Pat Metheny és a többi szupersztár egyikét sem lehet hasonlítani Dresch Mihályhoz.”
  
  Ezen az estén Dresch Dudás Mihály és zenekara a legendás Zbigniew Namyslowski-t hívta meg közös játékra.
  
  
  Zbigniew Namysłowski
  
  A multiinstrumentalista Zbigniew Namysłowski (alt- és szopránszaxofon, fuvola, harsona, cselló, zongora, hangszerelő) kétségkívűl a lengyel jazz egyik leginkább emblematikus személyisége a jazz világában. Pályafutása még 1956-ban zongoristaként kezdődött, később csellistaként és harsonásként folytatta az akkori leghíresebb lengyel zenekarok tagjaként. 1958-ban tagja volt annak a Polish All Stars nevű zenekarnak, amelyik elsőként szerepelt Nyugat-Európában (Dánia, Franciaország) a háború után. Körülbelül ebben az időben tért át mai fő hangszerére az altszaxofonra. 1961-ben alapította első saját jazz combóját Jazz Rockers néven. 1962-ben az Andrej Trzaskowski által vezetett The Wreckers nevű zenekarral, Kelet-Európából elsőként az USA-ban turnézik, részt vesz a formációval a híres Newport 62 Jazz Fesztiválon. 1963-ban ő az első kelet-európai zenész, akinek önálló lemeze jelenik meg Nyugaton, az angol Decca kiadja Lola című albumát. Évtizedeken keresztül számos sikeres formációt hoz létre, közel 40 saját lemezt készít, amelyek közt sok jazz - történeti jelentőségű is található (Lola, Winobranie, Kujawiak Goes Funky, Jasmin Lady, Air Condition, Standards, Assymetry) és résztvevőként több mint 80 albumon szerepel.
  Egyedi, azonnal felismerhető soundjára és stílusára elsősorban a lengyel (górál) népzene szeretete és az amerikai jazz szonorisztikájának ismerete van hatással. Hangzását sajátos, intenzív tűz és feszültség jellemzi, amely bizonyos mértékig Jackie McLean-hez és Mike Osborn-hoz teszi hasonlatossá.
  
  A zenekar tagjai:
  Zbigniew Namyslowski: fúvós hangszerek
  Dresch Dudás Mihály: fúvós hangszerek
  Baló István: dob
  Lukács Miklós: cimbalom
  Szandai Mátyás: bőgő
  
  Benkő-GrencsóLőrinszky Trio
  
  Benkő Róbert, Grencsó István, Lőrinszky Attila - a magyar improvizatív jazz zene nagy öregjei -közös rögtönzése készíti elő a KOROM című produkciót.
  
  A trio tagjai:
  Benkő Róbert: bőgő
  Grencsó István: fúvós hangszerek
  Lőrinszky Attila: bőgő
  
  KOROM
  
  Idézetek John Butcher 15 egyszerű állítás a szabadimprovizációs zenéről magyarázatokkal és ellentmondásokkal című írásából
  
  4. A szabadimprovizációs zene szükségszerűen spontán, de egy olyan alapra épül, amely több év tanulásból, kísérletezésből, gondolkodásból és tapasztalásból áll.
  6. A szabadimprovizáció azt mutatja, hogy a komplexitás valójában igen természetes.
  9. A rendszeres improvizáció olyan tevékenységet jelent, amelyet Derek Bailey a következőképpen írt le: „bárminek a kutatása, ami állandóan változik”.
  13. A legtöbb előadó pillanatról pillanatra csak néhány olyan dolognak van tudatában, amit megtehet, hogy „jó” legyen a hangzás, százakkal szemben, amelyek „rossznak” fognak hangzani. A szabadimprovizáció nagyon kötött, és talán nem is kellene szabadimprovizációnak nevezni.
  
  (Bajnai Judit fordítása (1998) In: Magyar Műhely 1998. tél/1999. tavasz, XXXVII. évf., 108-109. sz., 105-6.)
  
  A KOROM csoport tagjai
  Bakó Tamás tánc
  Francia Gyula tánc
  Garai Juli tánc
  Kardos Vera hegedű
  Isabelle Lé tánc
  Márkos Albert cselló
  Mezei Szilárd brácsa
  
  Benkő-Grencsó-Kardos-Lőrinszky-Márkos-Mezei Kollektív
  
  Fellépnek:
  Benkő Róbert: bőgő
  Grencsó István: fúvós hangszerek
  Kardos Vera: hegedű
  Lőrinszky Attila: bőgő
  Márkos Albert: cselló
  Mezei Szilárd: brácsa
  
  Belépő elővételben szeptember 3-ig: 1500 Ft,
  a koncert napján a helyszínen: 2000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Sting újra Budapesten
Sok év kihagyás után visszatér Magyarországra a Tinariwen
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
A Toy Dolls, a Stratovarius és a Korpiklaani is Alsóörsön bulizik augusztusban
Március végén érkezik az U.D.O.
Lendületes heavy metal vendégzenekarral érkezik a Lordi
Huszadik évfordulóját ünnepli Parov Stelar a Budapest Parkban
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 bad religion    smici 50    thyrfing    napra    pain    butch vig    madball    nightmare    skip the use    waking up    will smith    gio geraca    johnny english    survivors zero    rage    drone    in extremo    endgame    garry marshall    losing season    hecate enthroned    colin o donoghue    nuclear assault    negativeart.hu    chris hemsworth  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!