beszámoló [fesztivál] 2001. augusztus 10. péntek 16:35
nincsen hozzászólás
szerző: CsibuSziget2001 Hogyan ismerkedtem össze a francia sráccal?
Véget ért a második nap is. Furcsa belegondolni, olyan hamar eltelt ez a kis idő. Bevallom őszintén több koncertre el akartam menni, kezdődött volna Skinny Bohemians-al, mire kiértem otthonról a Szigetre (még szerencse, hogy Pesten lakom) addigra vége is lett. Sebaj, gondoltam bepótolom ezt a Bankrupt előadásán, de az valamilyen oknál fogva elmaradt és egy számomra ismeretlen együttes „pótolta” a helyét, ami szerintem nem volt valami jó, sőt olyannyira elkeseredtem, hogy egy kocsmában kötöttem ki. Belenézegettem a Másfél-be is, pont elkaptam az utolsó két számot, de az tényleg tetszett. Régen táncoltam úgy egy zenére, hogy csukva volt a szemem és sodort magával a dallam. És nem is voltam ezzel egyedül! Ugyanis mellettem egy srác is épp ugyanígy táncolt. Mire kijöttem a koncertről már elkezdődött az Alvin és ezért ott sem töltöttem el sok időt, csak néhány szám erejéig néztem bele. Ennyit a tömérdek bandáról, amit szerettem volna megnézni a tegnapi nap folyamán.
In vino veritas - mondogatja mellettem egy francia srác, és közben itat mindenféle jóval ami volt nála. Nem ismertem őt, nem is láttam előtte. Ő mindig ezt csinálja, járja körbe-körbe Európát (kifaggattam erről) és próbál néhány új szót megtanulni. Én is tanítottam neki valamit, ami még hasznára fog válni a Szigeten: két sört kérek. A többiek másfajta dumákkal tömték a fejét, őket sem ismertem. No elmesélem, hogy hogy is történt ez az egész.
A hajnali józanodás végeztével elkezdtem sétálgatni, hátha valaki ébren van. Elmentem a Bahia színpadhoz és leültem néhány emberke mellé beszélgetni. Kis idő múlva arra lettem figyelmes, hogy a másik asztalnál dőlnek az emberek a nevetéstől, egy srác folyamatosan hátrabukfencezik a padról, és már fáj a hasa a sok vihogástól. Gondoltam szemügyre vesszem őket közelebbről és kinyomozom az ügyet. A tettes egy idősebb férfi volt, nyáriszünetes fogakkal. Azt hiszem nekem sem kellett őt sokáig hallgatnom, már szinte könnyeztem azon sok állatságon amit az összehordott. Valami olyasmi lehetett az egyik mondata, hogy a felesége nem adott neki enni, ezért a Viszkászt kellett fogyasztania, megkergette az udvarukban egy kutya, mire ő azt mondta, hogy semmi cicó! Ekkor jött egy olyan ló vele szembe, aki skótszoknyát viselt, szemüveget hordott, a fél lábán egy papucs volt, amit még Arisztotelész fiától lopott és csak azért volt fél papucs a lábán, mert a másikat ellopta Deák Bill. Szóval szerintem életveszélyes 3 óránál többet hallgatni ennyire összefüggéstelen beszédet.
Szóval a végére kissé lefáradtam, de a többiek is, ezért elnéztem valamerre. A sátrunknak a közelében nagyon jó muzsika szólt, egy harmonika és egy gitár teljesen összehangolva, ráadásul a gitáros srácnak hozzá nagyon jó hangja is volt. Szóval melléjük telepedtem, így tették sokan mások is, és íme itt ismerkedtem össze a francia sráccal, akivel később nagyon jót borozgattam.