szerző: Millenáris.HuVilágsztárok a Millenárison - Matthew Herbert Big Band (UK) 2008. július 19. 20:00. Millenáris Teátrum - Budapest
Matthew Herbert személyében a mai jazz egyik legizgalmasabb kísérletezőjével találkozhatunk. Kiváló, hagyományos zongoraművészi képzésben részesült, majd a legkorszerűbb sampling- technikák ismerőjévé válva a zenei stílusok nagy kalandora lett, aki számos világsztárral működött együtt, akik között Björk, az REM, John Cale, Roisin Murphy, Yoko Ono és Serge Gainsbourg szerepelt.
Az avantgárd alkimistájaként indult, Stockhausen ugyanolyan meghatározó volt a számára, mint Aphex Twin. Tudatosan alakította ki egyéni stílusát, amely a popzene játékos szenzibilitását az állandó kísérletezéssel párosította, s később a 21. század egyik kultikus alkotójává tette, aki a Radioheaddel és Brian Enóval mutat nagy rokonságot.
Négyévesen kezdte zongora- és hegedűtanulmányait, hétévesen kórusban énekelt, majd zenetörténetet és stúdiótechnikát tanult. Nem csoda, hogy 1995-ben, első önálló koncertjén máris jókora megdöbbenést keltett, amikor burgonyaszirmokon játszott. Későbbi fellépésein poharakkal, háztartási gépekkel és még megannyi izgalmas zajt adó eszközzel bővítette eszköztárát. Hangmintáival elképesztő, összetett zenekari hangzásokat varázsolt elő. Ehhez már csak Dani Siciliano selymes énekhangjára volt szükség, és Herbert első albuma hatalmas sikert aratott.
A későbbiekben már nem használt semmilyen előre felvett hangot, kizárólag alkalmi, helyben született zajokból alkotott hangmintákat, amelyeket a bőr, a haj, csontok, táskák és minden keze ügyébe kerülő tárgyból nyert, s amelyek igazi hagyományos jazzhangzássá álltak össze a keze alatt.
2003-ban a Beatles által is legendássá vált Abbey Road stúdióban tizenhat stúdiózenésszel megalapította big bandjét, amellyel újraértelmezte a hagyományos jazzt, s Siciliano énekessel kiegészülve olyan anyagot vett fel, amely hamarosan világhírűvé tette, majd pedig többek között olyan fesztiválokon adott fergeteges koncertet, mint a barcelonai Sonar, a Montreux Jazz Festival, a dániai Roskilde Festival és mások.
Herbert zenéjének idővel egyre jelentősebb politikai üzenete is lett, így a 2004-ben megjelent Plat Du Jour című albuma, amelyen kizárólag élelmiszerek és csomagolásaik hangjaiból készített zene hallható, s amellyel nem csak a hatalmas élelmezési láncokat kritizálta, hanem a halálbüntetést, a testfasizmust és az iraki háborút is. Nem véletlen, hogy hatalmas figyelmet felkeltő lemezét és koncertjeit a Guardian így jellemezte: a főszakács egyszerre vadul befolyásolja az érzékeinket, a lábunkat és az intellektusunkat.
Legutóbbi, Scale című, kimondottan „hallgatóbarát” popalbumán a jazz, a diszkó és az érzéki house-ritmusok elemei ötvöződnek. A felvétel hangjait adó 723 tárgy között koporsók, benzinpumpák, üstökösök, bombázók szerepelnek, amelyek hangjai elképesztő tánczenévé alakulnak át.
Herbert állandó kísérletezése és műfaji behatárolhatatlansága sohasem öncélú. Zenéje állandó párbeszédre sarkallja a külvilágot, s hidat ver a múlt és a jövő kísérletező zenéje közé különös politikai és gazdasági tartalmú üzeneteivel.