hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2008. június 30. hétfő   10:31
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
Extreme Noise Terror (UK), Jack, Gyalázat, Depths Of Depravity
2008. július 4., Budapest - Blue Hell

  Rövid időn belül másodszor lép fel Magyarországon a crustcore legenda Extreme Noise Terror: a tavaly márciusi koncertet követően most a Kék Yuk lebontásán fognak ügyködni.
  
  Az 1985-ben alakult brigád első anyaga egy split album volt a Chaos U.K. társaságában, s már ez nyomokat hagyott a gyanútlan extrém zenei színtéren. 1987 jelentős évnek bizonyult a csapat számára: a Radio 1 DJ-je, John Peel-t nagyon meggyőzte az ENT színpadi teljesítménye, ezért játékidőt biztosított nekik a Radio 1-ben, ennek a felvétele később nagylemezen is megjelent. 1988-ban rögzítették a találó című Holocaust In Your Head-et, ezt egy teljes Európa- és Japán-turné követte. Következő albumuk Phonophobia néven jelent meg, emellett a folyamatos Radio 1-es szereplésnek köszönhetően a KLF nevű dance formáció felkérte őket egy közös kislemez elkészítésére. Ez lett a 3AM Eternal, amely a hét kislemeze lett a NME-nél és a Melody Maker-nél. 1993-at és 94-et intenzív turnézással töltötte a banda, majd az Earache kiadóhoz szerződtek, mely által megjelent a Retrobution, amely korai dalokat tartalmazott. 1998-ban nem kisebb személyiség csatlakozott a csapathoz, mint Barney a Napalm Death-ből, így az ő hangja is hallható a Damage 381-on. 2001-ben kiadták eddigi utolsó teljes hosszúságú albumukat, a Being And Nothing-et, nemrégiben pedig egy Driller Killer-rel közös split anyaggal jelentkeztek, mely sejtetni engedi, hogy visszatérőben vannak a régi, crust-orientált zenei világukhoz.
  
  Három magyar csapat tesz majd arról, hogy kellően felhevült hangulatban lépjen színre a Extreme Noise Terror: a honi death metal mezőny elitjében elhelyezkedő Depths Of Depravity, valamint a fő attrakcióhoz egészen hasonló muzsikát játszó Gyalázat és Jack lesz az előétel a Kék Yuk-ba ellátogatok számára.
  
  Belépő elővételben: 2500 Ft
   koncerten: 3000 Ft



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Az Extreme Noise Terror oldala

A Planetnoir oldala

 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
AWS - Innen szép nyerni lemezbemutató koncert a Budapest Parkban
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
Dan Patlansky Budapesten
Új dallal jelentkezett az Esti Kornél - Semmi se ment meg minket egymástól
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Gary Moore emlékest és Tommy Katona koncertek Budapesten
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
Megint Budapesten koncertezik Sting
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 monte cristo    teen years afters    d-a-d    spiritual beggars    hammerfall    hófehér    the silver shine    kritikát    hupikék törpikék    lion twin    tökéletlen trükk    greg bennick    wien    balaton sound 2013    apocalyptica    hupikék törpikék    madrass    az erő krónikája    grape    ocean eyes    fish!    nyughatatlan    japanese voyeurs    sleep token    another way  

r41
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!