beszámoló [fesztivál]  2001. június 24. vasárnap   14:27

nincsen hozzászólás

   Pontban ötkor csöngött a telefon. Gergely volt. Mondtam neki, hogy elmarad a vacsora, mert nem igazán pihentem ki magam. Gergelyt hajnali négykor ismertem meg Esztergom határában, ahol stopoltunk, mert lekéstük az első vonatot hazafelé. Megállt a kisbusz és beszálltunk, mindenki teljesen kómás volt, kivéve Gergelyt. Ő ezerrel pörgött, dolgozott benne az a pár liter sör, amit nemrég fogyaszthatott el a fesztiválon. Eloadta mélyre szántó gondolatát a keresztnevekről, és arról, hogy a név mennyire meghatározó az ember életében. Szerinte ki kéne nyírni azokat a szülőket, akik öt betűsnél hosszabb nevet adnak gyereküknek Szerinte, akinek hosszú neve van, az sose fog tisztába jönni saját személyiségével. Csak az élhet teljesen egészséges identitástudattal, aki rövidnevű. Ezért beteg ő is egy kicsit. Csak kicsit, mert épphogy hosszabb a neve, mint kéne. Aztán valahogy kiderült, hogy remekül főzök, úgyhogy meghivatta magát vacsorára aznap estére. Hozzánk. Felírta a számom. És fel is ébresztett, de mondom, a vacsora elmaradt.
  
   Kb. így ért véget az a hihetetlenül mozgalmas este, amit Esztergomban töltöttünk. És ez csak a vége. Az eleje úgy kezdődött, hogy gondolkoztunk rajta, hogy jó lenne hajóval lemenni a Fesztiválra, de féltünk, hogy unatkozni fogunk, úgyhogy vonatoztunk. Aztán kirándultunk. Esztergomot egyébként is szeretem. Főleg azt, ahogy a székesegyházat odaépítették a semmi küszöbére. Ha megállsz a főlépcső előtti parkoló végén, és felnézel a zöld kupolára, ami mögött sorra futnak el a felhők az égen, még a jobb- és baloldali templomszárny boltíve alatt is, akkor el tudod képzelni, hogy a semmi van a templomon túl.
  
   Délután háromra értünk a Prímás szigetre, a fesztivál pangott, és hol megsültem a melegtől, hol pedig azon gondolkoztam, hogy mégiscsak turkálok magamnak egy nagykabátot az egyik alapítványi sátornál. Azért jöttünk korán, mert már nagyon régóta szeretnék elindulni egy Holt Részeg Költők versenyen, és gondoltam hátha most. De nem mertem. Túl sokat vesztettem volna, ha hótrészegen fetrengem végig az estét.
  
   Azért megtaláltuk a sportkocsmát a boxmeccs alatt, mármint a sportcsarnok (ahol a kadett boxmeccs volt) alatt, és felpakoltunk egy kis borocskát, amivel meg nem mehettünk be a fesztre. Maradt a Duna part. Nem igazan bántam, elképzeltem egy víz alatti világot, ahol azok a fák a legmagasabb hegyek, amik a vízből nőttek ki, a levegő pedig a felhő, ami a magas hegyek csúcsát mindig takarja. A víz pedig értelemszerűen az a közeg, ahol a víz alatti világ lakosai akkor élnek, ha nem éppen iszapkocsmáikban szórakoznak, vagy kavics házaikban alszanak, vagy amikor épp nem kagylóműhelyükben dolgoznak. Lassan megérkezett a banda. Azok a srácok, akikkel ugyan nem beszéltük meg, hogy idén nyáron szétfesztiválozzuk az összes bakancsunkat, de valahogy mégis így alakult. Itt van pl. Cs., aki ugyanúgy képes egy-egy estéért órákat vonatozni, hogy megnézze ugyanazon zenekarok koncertjét, amelyeket már tizennégyszer láthatott az elmúlt egy hónapban. Aztán hajnali négykor felül az első vonatra, hogy a pihentető zötykölődés után hulla fáradtan menjen be dolgozni. A zuhanyozást, gondolom, valahol megoldja, de már volt olyan is, hogy mekiben mostunk fogat. Szóval Cs. régi harcos társ. De T. is az, aki viszont autóval flangál, és 80 km-es távolságig hajlandó elindulni hétköznap is koncertre. De csak ha nem a hatos út mellett van a klub, ahol fellépnek a kedvencek, és mondjuk nem esik a hó. T. tehát egy kicsit válogatósabb. V. viszont sokszor nyűgös, bár próbálja titkolni. Viszont ő is hajlandó átéjszakázni a hideg nyárestéket, neki azonban nem kell dolgozóba menni másnap. B. már okosan bulizik, nem csak úgy bele a vakvilágba, ahogy tőlem tanulhatta volna. Neki kifejlett értékrendszere van, és inkább csepűrágókat néz Veszprémben, mintsem belessen Cs. hibájába (persze lehetne akár az enyém is, kérdés, hogy mennyire beszélhetünk egyáltalán hibáról) aki háromszor is elmegy egyazon zenekar koncertjére egy héten (pl: Mezőtúr, Tata, Tokaj, egy kis túlzással Esztergom is ebbe a körbe tartozik).

   Szóval Fesztergom. Sikerült azért becsempésznünk egy üveg bort, aminek nem volt sok értelme, mert a pultoknál csak úgy termett az Egri Bikavér (thanks P.). Kvimbi rendkívül kellemes hangulatú volt, a háttérben a bazilika mögött tért nyugovóra a nap, Kiss Tibi pedig hihetetlen energiával táncoltatta a közönséget, és bár Lovasi András nem volt hajlandó felmenni a színpadra vokálozni, azért így is remek mulatság kerekedett. Apró csöppségek a nyakakban, és platán gallyak a fejek fölött, mind-mind mosolyogtak a jókedvtől.
  
   A Kispál kicsit izgalmasabbra sikeredett. Úgy értem a szokottnál is. A koncert első és legveszélyesebb 10 perce után a zenekar menedzsmentje saját kezével távolította el az ügyetlenül és felelőtlenül összerakott kordont a színpad elől. Ennek a tomboló közönség roppantul örvendett, mert még inkább testközeli élménnyé tehették az estét. Próbálta ezt Dióssy Ákos is (aki a keresztségben a Dezső nevet kapta), amikor egy hirtelen szeszélytől vezérelve bár kitudja ezeknél a ráckendroll sztároknál, lehet, hogy nagyon régóta dédelgetett álmát váltotta valóra beugrott, mintegy íves mozdulattal bekúszott a vibráló rajongók közé. Ezt még legalább kétszer eljátszotta, egyre javuló külcsínnel. A koncert pedig meglepő, de tényleg egyáltalán nem akadozott amiatt, hogy a billentyűst olykor-olykor a keverőpulttól kellett visszacsalogatni a színpadra. Valamikor felolvasták a nyertes holt részeg költő szerzeményét, valami cirkuszról szólt, őszintén bevallom, hogy nem hallottam a művet, de mások (T., Cs., V., és B. is) azt mondtak nem volt jó.
  
   Még egyetlen bekezdést engedélyezek magamnak ehhez a cikkhez, hogy kíméljem a kedves olvasó(ka)t. Nos hát koncert után romantikus sétára indultam Magyarország egyik legjobb tollú és általam mélységesen tisztelt újságírójával. A környék legnagyobb bükkfája gyökérrendszerén telepedtünk le, majd megbeszéltük mi a helyzet anagyvilágban. Ő Mackónak hívott, amin sajnos mindig mosolyognom kellett, ezt viszont ő úgy vette, hogy nagyon szeretem, ha így szólít, így hát folytatta. Egészen addig, amíg ismét szomjasak nem lettünk akkor már vagy negyven perce nem ittunk egy kortyot sem , mert aztán ital után néztünk. És P.-nek köszönhetően találtunk is egyet olcsón, és szerintem végül mindenkinek jó volt, mert az este csupa bújással zárult. Kedvenc szólógitárosomat, akiről mellesleg egy egész zenekart is elneveztek, is megsimogatták, de azok csúnya emberek lehettek, mert vérzett tőle a homloka. Szerencsére annyira mégsem sikerült pórul járnia, mert a kórházi kezelés után röhögő görcstől reszketve tért nyugovóra legalábbis egy általam megbízhatónak vélt hírforrás szerint. A hajnali órákban még kicsit kóvályogtunk a városban reggeli után kutatva, aztán gyorsan nem találtuk meg az állomást, hogy végül stoppal jöhessünk haza. Mellesleg Gergely azóta nem hívott. Ilyenek ezek

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: