beszámoló [fesztivál]  2001. június 8. péntek   17:25

nincsen hozzászólás

   Úgy érzem azóta esik, mióta nyári időszámítunk. Pontosabban mióta vége lett a tavasznak nevezett időintervallumnak, amely a farsangot és a pünkösdöt választja el egymástól. Máshonnan nem igazán lehet rájönni hol is tartunk, a bokrok összevissza virágzanak, meg bimbóznak, a galambok is teljesen zavarodottan turbékolnak akár már februárban is. Egyszóval megint esett, és ez, mint rendesen, rányomta szomorú hangulatát a kedélyállapotomra. Persze lelkes voltam, mint már annyiszor, amikor igyekszem meggyőzni saját magamat is, hogy ennél jobb buli aztán nem lesz, mert nem lehet.
  
   Szóval elvarázsolt volna a pusztaság a Boráros tér és Csepel szíve között, de elfelejtettem kinézni az ablakon a HÉV-kocsiból. Valami okkult, általam valósnak hitt probléma foglalkoztatott, de rögtön feledtem is legújabb játékomat, amikor a Csepeli Sportcsarnokban nyakkendős szekuritisek fogadtak. Jól esett. Megtisztelve éreztem magam. Tényleg. Fehér ing, fekete nyakkendő a lányokon is. Őszintén mondom, jobb kedvre derített.
  
   A színpad klipszerű volt, mint egy hatalmas keretezett kép. Olyan volt a kosárpálya így, lemeztelenítve a színpadot takaró függönyöktől, mint egy rövidfilm, amiben iskolai színdarabot adnak elő a tornateremben, és a szülők büszkén vállalják a meghatódottság könnycseppjeit arcukon, és lehetőleg mástól kérnek zsebkendőt, hogy legyen alkalom azt mondani: köszönöm, és az ott az én kicsi fiam, az a másik meg ott a húgocskája, hát nem édesek?
  
   Egyetlen hiba csúszott csak a képbe: a sportcsarnok szinte teljesen üres volt. A kapunyitás négyre volt kiírva, mi pedig csak hétre jöttünk, és még így sem késtünk le semmit. Sőt, láthattuk beállni a krisna-metál zenekárt, a Mantrát. Igazság szerint borzalmas élmény volt. A metál nem az én mufajom, valahogy mindig mosolyoghatnékom támad a színpadon ugráló loboncoktól, a lendületes mozdulatoktól, amelyekkel roppant egyszerű, de sokak szerint annál őszintébb akkordokat pengetnek. A Mantra esetében a nemlobonc késztetett mosolygásra, vagyis az egyetlen szemtelen copf a koponyák hátsó felén. Na mindegy, inkább leteszteltük a bort. Kólával csak lecsusszant.
  
   Sziámira ismét betértünk a csarnokba. Az énekes operarajongón teljesen elámultam, olyan volt, mint egy gyerekvarázsló, csak köpönyeg helyett piros pulóver lógott róla, de ugyanúgy kék fényben vibrált, mint a mesékben az elbűvölő, torzonborz frizurás emberek. Slágerek jöttek egymás után, és megkell mondjam régen voltam ilyen jó Sziámi koncerten. A slágerek és jó koncertek egyébként az egész fesztiválon kitartottak. Komolyan mondom, teljesen jó kedvem lett. Azok a fények a színpadon, azok a töretlen előadók, akik akkor még nem is sejtették, hogy szerencséjükre első este kerültek be a programba.

   A PUF megint nem próbált rendesen a koncertre, ennek ellenére megint kiváló teljesítményt nyújtottak, bár legkedvesebb énekes-gitárosom még mindig nem tanulta meg a szövegét annak a számnak, amelyiknek a refrénjébe név szerint is szerepel. A szigetszentmiklósi zenekar új rajongót is szerzett magának Para-Kovács Imre szeméjében. A tehetséges újságíró éppen a ceremónia mester szerepét próbálta betölteni (a papírpoharak ismétlődő esője ellenére), amikor megpillantotta a PUF egyetlen női tagját a színpadon. Majd nem bírta levenni róla a tekintetét. Olyannyira, hogy körbe is járta Anikót, hogy minden egyes testrészét szemügyre vehesse. Para-Kovács nyilván nem volt tisztában a zenekar belső kapcsolataival (ami bocsánatos bűn egy kemény metáldrukker egyénnél), mert ennyire gondolom én még ő sem lehet paraszt, még akkor sem, ha ez az imázs az ő védjegye.
  
   Az est sokak áltál leginkább várt fellépőjére, a Tankcsapdára már legalább háromszáz fős tömeg gyűlt össze. Ekkor volt csúcsponton a rendezvény, mármint a látogatók számát tekintve. Lukács Laci meg is fejtette a fesztivál lényegét: jó kis házibulis hangulat van mondotta.
  
   A Korai Öröm és Neo sajnos kicsit sok lett volna nekem, úgyhogy megvártam az éjszakai buszt, és elkezdtem a felkészülést a következő estére.
  
   Vasárnap elfogyott a bor, a sörpadokat összeszedték, és felszámolták a kinti büfét. Valószínűleg a fáradhatatlanul szakadó eső miatt. Ez volt az az este, amikor a Műszaki Hiba úgy kezdte a programot, hogy lemondott gázsijáról a kevés fizetővendég miatt. Ezzel a kellemetlen problémával a többi zenekar is szembesülni kényszerült, ha nem is önszántukból és nem is mintha választási lehetőségük lett volna. Ha nincs jegyeladás, nincs gázsi... Viszont klubhangulatú remek koncertek annál inkább, bár ez csak annak a pár lézengőnek nyújtott vigaszt, akik eljöttek mulatni. A zenekaroknak legkevésbé sem. Mindenesetre így alakult. A Balaton meglepően pörgős és a Vidámpark slágerekkel felizzított koncertje után pécsi kedvenceim jöttek. Tetőfokára hágott a hangulat: ekkor már világos volt hogy nincs pénz, egy pillanatra úgy tűnt azonban, hogy a zenészek a büfében leihatják azt, amit nem tehetnek zsebre. Legalábbis erre vezettem vissza, hogy Para-Kovács bealudt a színpadon a Kispál és a Borz koncertje közben, és hogy Szűcs Krisztián a Heaven Street Seven alatt pókban végigszaladt a színpadon (kivel is?) versenyezve, ki ér vissza hamarabb a szundikáló MC-hez. Persze lehet, hogy az egész a szülinap miatt volt. Vagyis gondolom (és utólag sok boldogságot a HS7 frontemberének), mert az est folyamán kiderült miután Dióssy Kedvenc Zongoristám Ákos sokadszorra próbálta meghívatni magát velem egy sörre , hogy mégiscsak rosszul gondoltam, mert VIP fogyasztásról szó sem volt.
  
   Aztán Anima, meg tánci-tánci, ekkor mellettünk izomszagú fehértrikós ... kígyózott többkilós ezüstláncokban, undorottam a pasitól, de mégsem mentem arrébb. Olyan volt mint azok a bogarak a természetfilmekben, amiket mindenki utál, de mégis néz.
  
   Autóval mentünk haza. Tamás köszi, hogy megint, mint már annyiszor hazahoztál minket, ígérem, ha nagy leszek meghálálom.
  
   Nekem nagyon jó kedvem lett ettől a két naptól, köszönöm Őz Zsoltnak. Legalább ez vidítsa kicsit, ha már annyi szídást kapott (és gondolom fog is még). A tanulságot inkább nem vonom le. Jobb lesz így...

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: