beszámoló [koncert] 2002. április 25. csütörtök 14:56
nincsen hozzászólás
szerző: milyVáltakozó Felállás a Móricz-ban Koncert vacsorára Móricz Gimnázium, 2002. április 19.
Április középső péntekje van. Nem is tudom hogy vidáman, vagy szomorúan. Csak úgy van. Kicsit lóg az eső lába, kicsit meg ragyognak a fények meg a kirakatok, aztán felszállok a négyeshatosra, még csak kora, nagyon kora este. De én már megyek, és kíváncsi is vagyok, pedig ez a koncert tudom milyen lesz. Olyan igazi gimis. Na nem mintha én gimibe jártam volna, de végül is szakközépben is van úgy, hogy páran ragadnak valami hangszert (persze mindenki szólógitáros akar lenni, azokra ragadnak a nők), és slágereket játszanak. Hát szóval ilyen lesz ez is. Csak remélem lesz büfé is, mert éhen halok.
A Móricz Gimnázium elegáns lépcsőin blattyogva már látom előre hogy ez nem büfés rendezvény. Sőt, egyelőre kicsit olyan, mintha semmilyen rendezvény sem lenne egyáltalán. Sehol egy emberke, csak egy bamba portás. Na. Itt a „koncert terem”. Van itt fény (zöld, piros), meg füstgép (málnaillatú, mint valami vattacukor füstből, pfujj), meg terasz. Nincs viszont ember. Csak a zenekartagok. Felragasztgatják a számsorrendet a színpadra. Ilyenek ezek a kölyökzenészek. Vér profik.
Lassan sötétedik, és milyen jól kiépítették ezt a kertet, látni az egész Budai hegységet, meg olyan szabadérzésem is van, meg olyan nosztalgiás is, ahogy elnézem a Váltakozó Felállás nevű debütáló zenekar frontemberét. Tesz, vesz, pedig még csak pár hete került le a gipsz a lábáról, nemrég még a kórházi ágyban szürcsölt valami gyógyírt adó halászlét ez az apró tinédzserlány. Még az sem volt biztos, hogy szabad-e majd még valaha dobolnia. Erre itt nyomul meg rohangász.
Na végre kellően félhomály van a színpadi fényekhez, úgyhogy elkezdődik a balhé. A banda már küszködik, meg én is, mert még mindig éhes a gyomrom. Az elején mindig minden olyan szerencsétlen, pl az első szám egy Kisp, a Zár az égbolt, és Simon-énekes bizony nem áll a dallam magaslatán. Vagy éppen azon, mert kicsit lehetett volna mélyebbre hangszerelni ezt a számot. De azért minden klappol. Egyszer megkérdezte valaki Lovasi Bandit a hegyről, hogy mi kell ahhoz, hogy zenekart alapíthasson pár fiatal. A válasz: gazdag szülők. És hát a Váltakozó Felállás nem igen panaszkodhat. Saját dobszerkó, a színpad szélén sorakoznak a cseregitárok, saját kis próbapince Budapest szélén, szóval minden együtt. És megmondom őszintén, egyáltalán nem bánom. Mert a népszerű feldolgozások között (Nirvana, RHCP, Oasis) igen kellemes saját számok bújnak meg. A szöveg- és dalszerző Seres Ildi, kedvenc tinédzserem, a hangszerelésnél viszont mindenki megcsillantotta tudását, ízlését, és ebből roppant egyszerű de frappáns számok születtek.
Egyre többen vannak a közönség soraiban, bár nem nagyon tudom hányan, mert elöl ülök a kövön, és csak akkor állok föl, amikor a Nirvanák jönnek, hogy a többiek hagy táncoljanak. Balról érkezik egy tanárnő, fiatal, kedves, szőke, és megkérdezi Ildit, aki komolyan a dobok kifeszített bőrfelületeibe merül, hogy felelősséget tud-e vállalni Cicc-basszusgitáros részeg haverjaiért, akik kint viccelődnek a bejáratnál, és lehet hogy lemaradnak a koncertről. Ildi vállalja a felelősséget. Rendes gyerekek ezek. Cicc kicsit zavarba jön a színpadon, kisebbre veszi rock-os terpeszét (combközépig lógó gitár, bólogató fej, bár a copfot nem bontotta ki a tarkóján) és reméli, hogy a srácok 1.) bejutnak, 2.) nem csinálnak balhét, mert többet nem lesz itt koncert 3.) hoztak neki sört.
Az incidens jól végződik, haverok bent vannak, vidámak ugyan, de rendesek is, sot a terem közepén pogózó tinédzserek vadabbnak tűnnek. A „koncert terem” ajtajánál két felügyelő tanár figyel megszeppenve. Nem is sejtik, hogy ezek a fiatalok mennyire tehetségesek. Gondolom csak annyit gondolnak, hogy kicsit kiszórakozzák magukat, és népszerűsítik személyüket a 10-től 12-ig osztályosok körében. Pedig erre semmi szükség. Dani-gitáros, Simon-énekes, Ildi-dobos, gitáros már így is épp eléggé népszerű. Sőt a vendégdobos is, aki kisegíteni szalad fel a színpadra, hogy Ildi elénekelhessen egy saját szerzeményt. Kicsit romantikus a helyzet, mert a fiú, akinek írta a dalt, és amit be is vall a mikrofon mögött állva, itt áll az utolsó előtti sorban. Úgyhogy meghatódás. Éhségérzet pedig múlóban, mert teljesen eltöltenek a hangok. Tulajdonképpen jól is lakom ezzel a koncerttel.
Summa summarum: a kissé sérült hangzások, hamis hangolások, és rutintalan színpadi mozgások igen ígéretes zenekart takarnak. És csak remélni tudom, hogy a következő koncert időpontja beillik a táncrendembe.