beszámoló [fesztivál] 2001. április 27. péntek 11:28
nincsen hozzászólás
szerző: milyVOLT 2001 Fesztivál Leültem... Kispál és a Borz csendes ülős 2001 április 21, Volt Café
a srácok mellé. Vannak ezek a csendes-ülősök, csak ezért, nem másért. Meg egy kicsit pihegni, mert a fesztiválok ilyenek, pihegtetnek. De nekem a csendes-ülős akkor is az Áfium marad. És elnézést, ha ezt már százszor mondtam. Az Áfiumban, Pécs belvárosában, ott történt, azon a hideg, esős, késő téli napon. Egyébként is szeretem az étterem öreg bútorait, meg a többit. A pincéreket is, de ezt most ne feszegessük. Szóval százhúszan zsúfolódtunk be az egy helyiségből álló pincesöröző-étterembe és leültünk a sötétbarna, virágterítős asztalok köré. Mindenki elfért. A zenekar is a kábé három négyzetméteres színpadon, ahol egy plussz pianínó volt a díszlet (akkor épp díszlet, mert Boris aznap nem játszathatott, lévén, hogy kedvenc zenekarom lépett fel). Program indult, meghitt, beszélgetos-borozgatós légkör. Nekem olyan egyszeru volt minden. Mintha mindig is ezt az estét vártam volna. Aki jól érezte magát nevetett, aki kíváncsi volt kérdezett, aki kanos udvarolt, aki kedves bókolt.
Mikor a Volton leültem a srácok mellé tudtam, hogy nem ez lesz. Mert ezek elmúlnak. Persze van, hogy máskor is jó, de végzetesen elmúlnak. És nem is ez lett, hanem valami egészen más, valami nagyon természetes, magától értetődoő és nagyon szép
A zkr hangolgatott, mi meg ültünk, vártuk azt, hogy „jó estét kedves emberek, meg gyülekeztünk is a szürke szőnyegen, mindenki ücsörgött. A Volt Café percek alatt megtelt. Lassan az a pár törökülésnyi hely is, ami még fennmaradt a későknek. Nem is tudom, de már akkor feltűnt, hogy a zenészek nem ánplágdosan bárszéken játszanak majd, nyilván, ha székből egy sincs a színpadon. Pedig a programban egyértelműen ülős koncert szerepelt. Aztán jött a köszöntés, az első akkordok, és fészkelődni kezdtem, de körülöttem senki sem mozdult. Hanem csendes-ült tovább. Tele volt a padló kuporgó fiatallal: gyerekrajzokon a gombák. A zenekar pedig felettünk ágaskodott, mint nyárfák a szélben. Azon a hétvégen Sopronban ez volt a legszebb perspektíva, ez az embermező, ahogy tisztelettel figyelte a mégsem ülő zenészeket. Azt hiszem a csendes-ülés mindegyik kis gombának a sajátja volt azon a késő délutánon, a bensőjükbol jött, és kedvesen felintegetett a művészeknek (a fülbevalós dobosnak, a szakállas zongoristának, a pocakos gitárosnak, a kopasz vokálos-gitárosnak, és a délceg énekes-basszernek): Látjátok? Nekünk így a legjobb itt! A padlón kuporogva, csendben és ülve