hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2008. június 4. szerda   12:53
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Misfits, Heideroosjes, Blood Or Whiskey, The Idoru
2008. május 3., Budapest, A38

  Valamit mondanom kell mint Faust az ördögöt, úgy idézem meg Glenn Danzig Last Caress című klasszikusát, és akár folytathatnám a sorokat, hogy ma megölöm a babádat, mégis inkább csak annyit teszek hozzá, hogy ismét itt járt a Misfits. 2003-ban alaposan felrázták a néhai Mega Pubot, így volt egyfajta hasonlítási alap a rémület éjszakájával kapcsolatban.
  
  A három vendégzenekar valamilyen gubanc folytán késve érkezett a határon túlról, így az eredeti sorrendet felcserélve a Misfits után következtek. Kezdjük innen. A hazai The Idoruék ezúttal is formában voltak, bár arcba mászásban kissé kilógtak a sorból. A holland Heideroosjes szemtelenül feszesen alakított, fogós énektémákkal, és egy lehengerlő Sheena is a Punk Rockerrel a Ramonestól. Származásához hűen a Blood Or Whiskey ír folkot csempészett a punkos rockba, így helyén volt a minőségi muzsikaszó a minőségi sör fogyasztásához, még ha a Dropkick Murphys és a Flogging Molly továbbra is nyeregben marad ezen a vonalon.
  
  Úgy indult, mint egy rossz álom szokta mondani Jerry Only a Misfits rémmeséjére, azaz harminc év horror punkra. A Misfitsről vagy jót, vagy gonoszat. Igazi kultusz, egy egyedi sötét odú a rockban. 1977-ben Glenn Danzig, mint a halálból zombiként feltámadt Jim Morrison, akinek az ördög visszaadta az életét, társaival a bűnben összefércelte gyermekét a Doors és a korabeli punk bandák hatására. A nevet a Famous Monsters of Filmland horrorfilm magazin tépett betűibe öltöztették, felavatták emblémájuknak az 1946-os Crimson Ghost című filmsorozat koponyamaszkját, a dalszövegeket pedig a régi horrorok és sci-fi filmek világából hozták. A kreatív Danzig írta a zenét és a szöveget, és sötétségben túlszárnyaltak a The Damned és a Siouxsie & the Banshees gótikáján is. Lemezborítóikról a kortárs fanzinek összevagdosott-összeragasztott arculata köszönt vissza, és a zenében is tükröződött ez a spontán minimalizmus, a nyers metal/punk hangzás pedig valóban olyan volt, mint a Ramones és egy betonkeverő találkozása a sikátorban, malter helyett a halál szagával fűszerezve. Ám Danzig kiválásával a kellemes gonoszság is távozott a bandából, ma a Misfits már csak annyira félelmetes, mint A dolog című horror mozi 1951-es eredetije.
  
  Gonosz sötétség honol a teremben, amikor felcsendül a jól ismert kísérteties muzsika John Carpenter késelős mozijából, a Halloweenból. Forog a film. A deszkákon ott áll Jerry Only a szegecselt bőrmellényében, Misfits pólóban, szemei körül a sajátos monokliszerű hullasmink, és már dübörög is a Halloween. Dez Cadena jó zombihoz méltóan szemernyit sem öregedett öt év alatt, azaz most is száz évesnek tűnik kimeszelt ábrázatával, még a homlokráncai is ki vannak kontúrozva vérvörös köpenye viszont telitalálat, mintha a Motörhead a vámpírok bálján muzsikálna.
  
  És hogy milyen ma a Misfits? Épp olyan, mint öt évvel ezelőtt, és egy kicsit más, mint harminc éve. Miközben Danzig patákról és pentagrammokról álmodik a fordított keresztek árnyékában, és öntörvényű gót rockjában egyre nagyobb teret kap a sötét blues, addig Jerry a Misfits név birtokosaként vígan üzemelteti a világ egyik legnagyobb zenekari butikját a koponyamintás csecsebecsékből egy egész kriptát berendezhet az élőhalott rajongó. Azért szerencsére még mindig olyan kemény a banda, mint amilyenek a Ramones koncertek voltak: Jerry bekiabálja a soron következő dal címét, majd one-two-three-go!, és nincs megállás. Általában másfél-két perc alatt ledarálják a dalokat, kisebb-nagyobb pontatlansággal, és a hangzás sem a legjobb, viszont gonosz, tehát mégiscsak jó, jó nekünk, vérgőzös hulláknak. Jerry Only pedig nem valami Amerika, Jerry Only maga Amerika: rágógumival a szájában énekel, egyébként meg valószínűleg mindent tud a metalról és a punkról, meg úgy az egész rakendroll kultúráról, hiszen a Project 1950 lemezzel még egy komplett rock-n-roll-DNS képletet is felállított a rajongók számára, hogy miként kell jó dalokat írni pár akkordból. A Misfitsben mindig is a fogós énekdallamoké, valamint a vokáloké volt a főszerep, és Danzighez hasonlóan Michale Graves sem egyszerű témákat pakolt a zúzós gitáralapokra, így bár kevésbé birkózik meg a magasakkal, Jerry mélytónusú hangja ugyanolyan kellemes élmény, mint amiért Dave Gahant, Dave Vaniant, Chris Isaaket szereti az ember. Persze a legendás whoa oh kórusokból sincs hiány többek között ez az, amire a Balzac és a Calabrese felépítette a maga szép horror rock diszkográfiáját.
  
  Régi és új darabok váltják egymást, és az este folyamán nagyjából teljes egészében lemegy a címében tükrösen trükkös Evilive koncertlemez. Van óóó-zás az Astro Zombies-ra, van hitchcocki Horror Business (a tükreim feketék és ne menj be velem a fürdőszobába, mert beléd teszem a kést), Doors hangulatú London Dungeon, Horror Hotel, és persze We are 138. Egy óvatlan mosdóba való kiugrás alatt több dalról is könnyen lemaradhat az egyszeri élőhalott rajongó, de a Devils Whorehouse-t és a Who killed Marilyn?-t sehogy sem kapjuk meg. A Danzig-korszakból többek között szól még a Some kinda Hate a világ legegyszerűbb refrénjével (és ez egy óóóóó, bébi), zengi a kórus a Hybrid Moments-et, kissé bizonytalanul, de beindul az Attitude, meg aztán Teenagers from Mars, I turned into a Martian, Skulls és persze Last Caress, meg Die, die my Darling. A Michale Graves által felénekelt két korongról is jut bőven: például a majmok bolygóját idéző Forbidden Zone, az American Psycho és a Helena. Talán a nehéz énektéma az oka, de szintén elmarad a Scream, így a fagyos pillanat is, amikor a gerinceden végigfut a hideg, és az agyadba mászik. Hiányolom a Dont Open Til Doomsdayt, a Bruisert és a bukott angyalok himnuszát, a Descending Angelt, de igyekszem hű gonosz halott lenni, és a fülbemászó From Hell They came-nél már tényleg azt hiszem, hogy a pokolból jöttek. Jó volna látni egyszer Jerry öccsét, az izomkolosszus Doyle Wolfgang von Frankensteint is, ahogy cipőpucoló mozdulataival tépi a gitárt, de most érjük be Dezzel, aki még két Black Flag dalt is elénekel. Kevés a konferálás, és annál sebesebb a tempó. Megpillantom az Aurora háromnegyedét, akik szemlátomást jól érzik magukat: Galacs mester lelkesen bólogat, épp úgy, mint tavaly a Type O Negative buliján, és ahogy a deszkákon szokott. Márpedig ha ő elégedett, akkor minden rendben.
  
  Az utolsó szem popcorn is elfogy az előadás végére, amikor visszakapjuk a világosságot a teremben. Jerry még hosszasan barátkozik a közönséggel, autógrammot oszt, és vigyorogva-vicsorogva az izmait villogtatja barátságosan, ha már 1999-ben kipróbálta magát a wrestlingben mint pankrátor. A lányoknak felteszi a filozofikus kérdést, hogy volt-e már valamelyikük Téglás Zolival az Ignite-ból, mire páran visongani kezdenek, amiből aztán nehéz leszűrni, hogy akkor igen, nem, vagy pedig csak jó volna. Közben felidézem azt a klipbeillő pillanatot, amint öt éve a Mega Pubban a kezdés előtt Jerry ébresztgeti az italtól az asztalt lefejelő srácot, hogy ne maradjon le a koncertről. Vicces figura ez a Jerry. Lehet, hogy valójában nem is zombi?
  
  Ez volt a Misfits 2008-ban, azaz Jerry Only és élőhalott barátai, Dez Cadena és Robo. Harminc év horror punk egy órában. Márpedig a Misfitsről vagy jót, vagy gonoszat. És a Lynch-i borzasztó álomban ott állok az alvadt vérben a fekete tükör előtt, ahonnan Glenn Danzig, Jerry Only és a többi miszfit mered rám, köztük pedig csuklyája alól a Crimson Ghost vigyorog fehér koponyájával. Csak szól az átkozott rock n roll, és már Halász Judit kékbársonyos hangja sem mentheti meg a lelkemet. Jó éjszakát gyerekek, álmodjatok rémeket!



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Misfits

 programajánló: 
2024. november 21.
Et Citera - Dömény Krisztián önálló estje
2024. november 22.
Swing à la Django & Kozma Orsi koncert
2024. november 23.
Hollywood Undead, Sleeping Theory
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Sepultura, Jinjer, Obituary, Jesus Piece
METZ a Turbinában: Egy korszak lezárása
Accept, Phil Campbell And The Bastard Sons
Starset- Az Immersion: The Final Chapter turnéval hódították meg a Barba Negrát
Dalriada 20 / Nevergreen 30
A Dream Theater és Mike Portnoy újra együtt – Egy legendás történet újraírva
Lindsey Stirling Budapesten
Bryan Adams az MVM Dome-ban
A metalcore új hulláma: Imminence, Aviana és Allt fergeteges koncertje
 kiemelt 
Dying Fetus, Chelsea Grin, Despised Icon
  
Tengerentúli extrém metal csomaggal kínál túlnyomás elleni szelepet a karácsonyi készülődés / őrület közepén Concerto Music

Terror, Nasty, Combust a Durer Kertben
Descendents (US), Circle Jerks (US), Negative Approach (US)
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Wheel, Múr: izgalmas és feltörekvő zenekarokat hoz idén a progmetal Mikulás
 friss hozzászólások 

Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ruszty lászló    make do and mend    heights    toots and the maytals    loreena mckennitt    phoenix    death    panic! at the disco    aurahodor    dreyelands    dark wave    local heroes    rotting christ    rolling stones    zaporozsec    b2b3 trió    takács eszter    twiggy ramirez    disturbed    ihsahn    prodigy    így neveld a sárkányodat    man overboard    immolation    neochrome  

r49
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!