szerző: J.CurwenFlowing Tears, Moonspell, Tiamat 2002 március 22, Petőfi Csarnok
Megközelítőleg ezerötszáz rajongó gyűlt össze a teliholdas éjszakában, hogy kedvenceit megtekintse, bár én személy szerint nagyobb érdeklődésre tippeltem előzőleg. A 19 órás bebocsátatás után még egy 30-45 percet kellett várni, mire végre kialudtak a fények, és a Csarnok légterét betöltötték az előzenekar a Flowing Tears (D) intrójának gitárakkordjai. Sajnos nálunk nem eléggé ismert a banda, jómagam is csak a 2000-es Jade” albumukat hallottam, s ez a mérsékelt közönség jelenléten is megmutatkozott, a fősereg valószínűleg a sörös pultoknál és asztaloknál „hangolt”. Emlékeim elég homályosak az albumról, de a Gathering hatás nyilvánvalóan tükröződik. Viszont amit a koncerten láttam és hallottam az tetszett. Úgy vettem észre próbálták feszesre fogni a programjukat, úgyhogy inkább középtempós illetve gyors számokat játszottak. Láthatóan nem a megszokott klisékkel dolgozó gothic banda. A énekesnőnek viszont nagyon kellemes hangja van, Anneke-nél mélyebb hanggal rendelkezik. Hallhatunk pár elszállósabb, melankolikus nótát is, de ezek után az idő rövidsége miatt gyorsan befejezték műsorukat.
A szünetben már érezhető volt, hogy egy óriási show fog következni, mert a technikusi gárda mindenféle fantasztikus rétegelt műanyag fekete sövényt, templomi gyertyatartót idéző póznákat, elektromos gyertyákat és hasonló kiegészítő látványelemeket hurcolt fel a színpadra. A hatalmas fekete függöny elé függesztették fel a monumentális félholdas-szarvas Moonspell logót. Majd ezután a teljes sötétségben egy lámpással a kezében jelent meg Fernando. Ekkora a hangulat a túlfűtött teremben máris bombasztikus volt. Fernando ez alkalommal bíborosi felöltőbe, bőrnadrágban lépett színre. Sergio szintén kalapban állt a háttérben. A sűrű füstben a zenekar egy kicsit a Fields of the Nephilim hatását keltette. A „Than the Serpents in my hands” számmal indult a koncert, utána rögtön a klasszikus „Opium” következett. A csapásmérés fő irányvonalát a tavalyi év végén megjelent „Darkness and Hope” című album alkotta.
A show fő attrakciói a „Devilred” és a „Wolfshade” a „Wolfheart”-ról, az „Angelizer” mely előadása közben szürreális angyalszárnyakat rögzítettek Fernado hátára, a „Darkness and Hope” melyben a sötétség és a főleg a remény kifejezésére meggyújtották a gyertyákat, a „Firewalking”, a szintén kultuszteremtő „Full Moon Madness” az Irreligious albumról. A tagok maximális erővel és lelkesedéssel játszották a számokat. Ez főleg Pedro-n volt észrevehető (billentyűs-gitáros) aki teljes elragadtatásában a totemoszlopra rögzített hangszerét vadul ráncigálta előre és hátra. Ezek után a koncertet záró „Os senhores da guerra” következett. Ez is egy jelképes alkotás, mely millitáris öltözékkel érzékeltette az elmúlt időszak katonai-politikai diktatúráit. Fernando katonai tányérsapkát, Sergio rohamsisakot, Pedro fél szemén kitört repülős szemüveget, katonai zubbonyt és terepszínű nadrágot viselt.
A hazánkban immár negyedszerre fellépő és láthatóan örömmel játszó Moonspell többször megköszönte a lelkes fogadtatást a publikumnak. Én egy kicsit rövidnek éreztem a játékidejüket (valószínűleg nem voltam ezzel egyedül). Szerintem, még beleférhetett volna több szám is, olyan klasszikusok mint például Alma Mater vagy a Vampiria. De valószínűleg, ha hajnalig játszanak a Tiamat-tal felváltva az is kevés lett volna.
Egy jó hosszú átrendezés-átszerelés után végre Edlund bandája is megérkezett. Rögtön bele is csapott az új lemez nyitószámába The return of the son of nothing”-ba. Johan már-már szokásához híven félmeztelenül, az arcán jellegzetes kifestéssel, az első két számban egy hatalmas amerikai stílusú napszemüvegben jelent meg. A közönség, Edlund-ot hatalmas ovációval fogadta. Ötletes megoldás volt, hogy ezúttal a „Brighter the sun”-ban és a „Vote for Love”-ban a női vokál nem samplerről, hanem élőben, a Flowing Tears énekesnőjének torkából hangzott el.
Elmondhatom, hogy az új lemez számait keményebben játszották, bár ezúttal Johny hangja kicsit egysíkúnak tűnt, a koncert egészét szem előtt tartva. „Legyetek üdvözölve a Pentagramm alatt” - üvöltötte, és mindenki tudta mi fog következni. Noha ezúttal a „Wildhoney” két nyitódala fordított sorrendben hangzott el a megszokottól, előbb a „The Ar” majd utána a melankólikusabb „Wheatever That Hurts”. Énekelt és üvöltött a közönség, és további „régi” számokat követelt, erre kaptunk egy kis mosolyt a színpadról, és egy kis bíztatást. Nagyon élveztem a „Phantasma de Lux”-ot az elmélyült, depressziós és egy kicsit elborult Pink Floyd-os hangzásával, és eközben a háttérben ezernyi apró azonosíthatatlan fény gyúlt, és a csillagos éjszakát varázsolva elénk.
Tovább folytatódott a koncert, és a „Cold Seed” következett, majd az „As long as you are” és a „So Much for Suicide”. Nos, gondoltam, hogy itt az ideje meginni egy jó hideg sört. A pultnak támaszkodva az elmúltakon merengve, egyszer csak meghallottam a színpad felől a hívó varázsszót: a „Sleeping Beauty”-t. Mindenki mindent maga mögött hagyva rontottunk be a terembe, átadva magunkat az áradó őrületnek. Igaz, hogy a death-es részleteitől megfosztották ezt a számot, és nem azzal a reszelős hanggal adták elő mint annak idején; de hosszú évek után végre újra eljátszották a magyar közönségnek. Meglepve néztünk körül s egymásra a csodálkozástól. Ráadásul ez a szám nem is szerepelt a programban, - ezt ismerőseimtől hallottam, akik voltak Prágában - ez a Tiamat ajándéka volt a kitartó magyar rajongótábornak. Majd legvégül zárásként a „Gaia”-t játszották, amelyet szintén méltányolt a nagyérdemű. A szemfülesebb rajongóknak sikerült találkozniuk a sörös pultnál a Moonspell tagjaival Fernando-val, Pedro-val és Mike-al.
Végeredményben, mindenki elégedetten távozhatott haza. Ki a Moonspell-lel, ki a Tiamat-tal míg mások ezen az estén fellépett, mind a három zenekarral.
Az eljátszott számok listája a következő:
Moonspell: Than The Serpents In My Hands, Opium, Devilred, Wolfshade, Butterfly FX, Angelizer, Heartshapped Abyss, Magdalene, Nocturna, Darkness And Hope, Firewalkimg, Full Moon Madness, Os Senshores Da Guerra
Tiamat: The Return Of The Son Of Nothing, I Am In With Myself, Brighter The Sun, So Much For Suicide, The Ar, Wheatever That Hurts, Phantasma De Luxe, Cold Seed, As Long As You Are Mine, Angel Holograms, Gaia.