beszámoló [fesztivál] 2000. december 10. vasárnap 12:38
nincsen hozzászólás
szerző: mily24 órás Index Fesztivál 2000 december 1-2, Olof Palme Ház
Decemberi hidegben lépdelek az Olof Palme sétányon. Lassan este tíz, kezdődik a bulinap: 24 órás Index Fesztivál, csak jól képzett túlélőknek. Kemény menet lesz. Úgy tervezem nem tartok pihenőt, hiszen mégiscsak be kell majd számolnom a történtekről.
A Palme Ház aulájába érkezve meglep, hogy még csak ennyien érkeztek meg. Felteszik a karszalagot, besétálok, kicsit barátkozom a táncarénával, a gyertyafényes (csendesnek nem mondható) kávéházzal, beletörődöm, hogy nem lesz melegebb 16 foknál és átadom magam a koncerthangulatnak. Nem kell túl közel mennem a színpadhoz, hogy bordáim között érezzem a hangfalak ütemes bömbölését. Az Anima óriási lendülettel vág bele a rendezvénybe, stílusosan ők az első fellépők - a zenekar koordinátora (nevezzük így), Prieger Zsolt a fesztivál szervezője. Az Olof Palme Ház lassan megtelik: ez most nem egy tinédzserekkel telezsúfolt zsúr, az idősebb korosztályt, 2535 éveseket vélem felfedezni.
Tamás azt mondja kevés lányt látott színpadon olyan rosszul táncolni, mint Németh Juditot, az Anima Sound System énekesét. Attól még ez a fesztivál egyik legjobb koncertje (bár akkor ezt még nem tudhattuk). Egyébként is bírom Judit stílusát, lassú rugózását a színpadon, magával ragad, előbb utóbb én is így táncolok a nézőtéren. Következik a Nyers, közben büfézünk és meglátogatjuk a mellékhelyiséget, amitol rögtön szigetfíling adódik, lévén szó a hátsóbejáratnál (kijáratnál?) elhelyezett kék műanyag fülkékről. Az épületben található toalettek a személyzet számára tartódtak fenn. Pulcsi fel, gatya le, gyorsan ürítek, aztán folytatódjék a buli-marathon.
Éjjel egy-két óra magasságában a napszemüveges (sárga, zöld kontúrral) parti-arcok is befutnak, a táncteremben is az élet jelei kezdenek mutatkozni. Ez is volt a cél. Prieger Zsolt egy olyan rendezvényt szeretett volna megvalósítani, ahol mindenféle stílusok egyszerre, szinte teljesen egy helyen vannak jelen. Szerinte a zenével lehet a legtöbbet adni az embereknek. Népfrontos találkozót álmodott meg, ahol a dj kultúra, a táncdal, a metál, de akár alternatív rock hódolói, korosztálytól függetlenül jól érzik magukat. Ugyanakkor ez a fesztivál lehetőséget ígér a fiatal, tehetséges zenekarok, és dj-k számára, hogy ők is porondra kerülhessenek, bemutatkozhassanak. Valahogy szépek az emberek. Nem is értem miért, valahogy jó rájuk nézni. Ápoltak, tekintetük tiszta (senki sincs túlpörögve), értelmes. Ez egy teljesen hétköznapi (mondjuk) Heaven Street Seven koncerten is így van? Vagy itt csak drága a sör és senkinek sincs pénze berúgni? A HS7 MC Publo Palkó szereplésével zárja röpke műsorát.
A Másfél zaklatott fellépésétől teljesen elfáradok. Jól felpörgetik az embert, hogy aztán egy rövid szünettel (hangolás) jól felrázzák a kábulatból. Olyan ez, mintha pofonokat kapnék egy szemtelen láthatatlan kéztől. Fél ötkor el is indulok nyugovóra térni, holott nem így terveztem, de gyenge vagyok: nem mentem át a vizsgán.
Mikor délután egykor visszaérek, körülbelül 15-en lézengenek az épületben, a Műszaki Hiba erőteljes ütemeire pedig négyen alszanak a koncertteremben.
Luca elmeséli a (reggel hétkor kezdődő) Puzzle koncertet: Nem volt tele a terem, üldögéltünk a földön, családias hangulat volt. Haza akartam menni, de örültem, hogy maradtam, és nem hagytam ki, érdekes volt a pörgős brit-pop muzsikát félálomban hallgatni.
Délután Quimby, sika, kasza, léc (hiszen még ma este van egy jelenésük Fehérváron), azért egészen felpörgetik a közönséget, ami nyilván könnyebben megy most, hiszen sokan hazamentek, ettek, ittak, pihentek, zuhanyoztak, és csak a dunaújvárosi zenekar négy órás kezdésére jöttek vissza. Kipihent a társaság, mintha új nap kezdődne. A fesztivál záróakkordjaként a metálblokk következik, ami egészen sok embert vonz ahhoz képest, hogy ezek az egy-napos buli utolsó órái. Két 16 év körüli fiú próbál pogózni a színpad előtt, kedvesen lökdösik egymást, néha neki-neki lökődnek a közelben ácsorgóknak, hátha ők is veszik a lapok és a végén egy fergeteges testközeli élmény kerekedik a dologból. Az ácsorgók azonban nem éppen abban a hangulatban vannak. A testes szekuritis egy ideig figyeli a próbálkozást, aztán rászól a két fiatalra. Ők egymásra néznek, széttárják tenyerüket, és felhúzzák vállukat: mi megtettünk mindet, hogy jó legyen a buli, na nem baj, majd legközelebb.
A célegyenesben Yonderboi keveri a zenét a táncarénában. A kezdeti megilletődött hangulat után (sokan áhitatba esnek a sztároktól) egészen kedves kis táncos mulatsággá alakul a parti. A fesztivál utolsó fél órájában hirtelen ötven forintra zuhannak a szendvics árak, ami jó tesz a boroskólától és miegyébtől megterhelt gyomroknak. Gondolkoztam, hogyan is lesz vége ennek a bulinak szombat este tíz órakor (hiszen a bulik tulajdonképpen ekkor kezdődnek), de egyszerűen megoldották a dolgot: felkapcsolták a villanyt, hirtelen csönd hasított a levegőbe.
A decemberi hidegben bandukolok az Olof Palme sétányon, és azon gondolkozom honnan fogok képet szerezni a cikkem mellé (ugyanis csak képpel jelenik meg). Senki sem vállalta, hogy vasárnapra előhívja nekem a fotóit. Kellemes volt az elmúlt nap, csak kicsit megzavarodott az időérzékem. Még nem is járnak az éjszakai buszok.