hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2008. április 26. szombat   13:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Lelépett a turmenedzser a Royal Hunt turné pénzével


  2005 ben már majdnem láthattuk a zenekart Magyarországon az Európai turnéjuk kapcsán.
  Mivel nem csak nálunk fogyott el minden jegy, hanem az egész kontinensen, a rajongók igencsak kemény szavakat vágtak a csapat fejéhez, így kénytelenek voltak kiteregetni a szennyest, hogy lám lám még egy ilyen világhírű sztárcsapattal is megtörténhet a Hihetetlen történet
  
  A zenekar akkori európai turnémenedzsere különböző szponzorokból nagyon sok pénzt szedett össze a turnéra, majd angolosan távozott. A fiúk erről mit sem tudtak. Németország egyik állomásán a zenekar egy átbulizott éjszaka után kissé megkésve rohant a senki földjén veszteglő zenekari buszhoz, mikor is a sofőr közölte, hogy minden helyszint töröltek a fenti okok miatt, és ő sem indíthatja el a buszt a következő utasításig.
  
  Hiába hívták a turnémenedzsert érthető okokból nem volt elérhető, így igen kalandos úton tudtak csak hazamenni.
  
  Szóval, itt álltunk meglőve többek között pólók, Cd k, technikai és egyéb költségek és a buszcég számlájával (köztük a lemondási díj), Ki voltunk készülve. Ez aztán a szívás! gondoltam jobb szó nem jutott eszembe mondta a a Royal Hunt billentyűse André Andersen.
  
  A rajongók megnyugtatására közöljük, hogy biztosak vagyunk benne, hogy május 12én fellép nálunk a zenekar immár új énekesükkel Yngwie J. Malmsteen dalospacsirtájával, Mark Boals-szal.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Amanna bemutatja legújabb dalát „Valamiér´”
Trash Boat kiadja a „Break You” című legújabb dalát
Megérkezett a Banks Arcade a Self Help című vadonatúj dala
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 silverstein    boddah    guns n´ roses    the cult    neurosis    vészkijárat    tv manci    jacked    unstoppable    Új látásmód fúzió    a kutya vacsorája    necrophagist    the spirit    joy division    nergal    svart crown    die hard    maruta    rózsaszín pittbull    kárpátia    the subways    helena bonham carter    anna and the barbies    wolfsbane    védhetetlen  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!