beszámoló [koncert]  2001. december 29. szombat   14:44

nincsen hozzászólás

   Mikor jön el az a pillanat, amikor végre nem a kínosan üres tánctérnek játszik egy előzenekar? Mi történik, minek kell történnie? Kedves zenész hölgyek-urak, akik esetleg olvassátok ezt a pár sort, és túlvagytok már ezen a pillanaton, kérlek titeket, őszintén és esdekelve, hogy meséljetek erről (mily@freemail.hu ), mert komolyan érdekel, ahogy a gejzírek vagy az északi fények titka is. Biztos erre is van magyarázat. Hogy mikor és mitől jön el az a pillanat, hogy az akármennyire maroknyi kis tömeg is ott várakozik a színpad előtt, és mikor a zenekar végre játszani kezd lendülnek a karok, és mozdulnak a csípők. Nem hinném, hogy ez az ismertségen, sztárságon, vagy mifenén múlna... Szóval tényleg érdekelne, hogy hogyan volt ez egykor mondjuk a PUF-nál, amire ezen a bizonyos estén viszont megtelt a táncparkett, míg a Carpetbagger csak a kósza pillantásokat köszönhette meg a dalai után.
  
   Mert szerintem nem arról van szó, hogy „sz*rok”, ahogy egy ismerősöm nyilatkoztatta ki valami fórumon, mert nem azok. Lehet hogy nekem rossz az értékítéletem, de a Carpetbagger-ben minden megvan, ami kell: kedves énekes kedves tánccal, vagány basszer, ráadásul öt húrral, pörgős dobos, egyáltalán nem unalmas ritmusokkal, és jóképű szólógitáros, micsoda kék szemekkel! Persze szólnak a feldolgozások, Red Hot, meg más alapművek, de a saját számok is érdemesek az előadásra. Meghallgattam az ajándék demojukat, és meg kell hagyni, hogy emlékeztem ezekre a dalokra. Dallamos rock, valami modern funky alappal, néhol jazz-es megoldásokkal. És a szövegek sem rosszak, sajátos ritmusuk van, de olyan jó kis egyszerűek. Emészthetőek. És miután Richard Field énekes-gitáros gondolom anyanyelvén énekel, még az angolság sem idegen a zenekartól. Emlékszem annak idején, mikor mondjuk a Puzzle-t hallottam nemtomki előtt játszani, az iszonyú volt. Nem nagyon kell erőltetni ezeket az angol dolgokat, mint ahogy a Quimby-éknél is jobban csúsznak a gyomorba azok az átkozottul megírt magyar szövegek. De mondom, ebből a Carpetbagger-ből igazán természetesen jön az angolság.
   Szóval nem is értem miért kellett majdnem egyedül tapsikolnom a táncparkett szélén bátortalanul... Talán ennek a zenekarnak is eljön majd az a pillanat, amikor megtelik a színpad előtti tér, és tomboló tömeg éljenzi majd a dalok észvesztő, gerjedt-elnyújtott, utolsó akkordját. Kívánom nekik.
  
   A zenekar (Wilhelm Gábor - szólógitár, Kothencz Tamás - dobok, Kovács Zoltán - basszus, Richard Field - ritmusgitár, ének) legközelebb szilveszterkor lép fel az Almássy téren, ahol Dönci-gitáros segíti majd őket virtuóz játékával.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: