beszámoló [koncert] 2001. december 10. hétfő 11:57
nincsen hozzászólás
szerző: CsibuBoban Markovics Orkestar a Lovardában Mikuláskor táncraperdült Debrecen 2001 december 5, Lovarda, Debrecen
„Budapest, Budapest de csodás” - hallatszik mindig az ének a fejemben, amikor visszatérek a fővárosunkba. De mi a helyzet vidékkel? Például Debrecennel? Egyetemi városnak mondják, én is annak tartom (itt tanulok). Virágzik a diákélet, ilyen buli itt, olyan buli ott: biomikulás, geomikulás. Mégis én kaptam szerdán a legnagyobb mikulás-csomagot, ami nem csokoládé volt, nem is jött nagy piros jelmezben, nem volt (akkora) sör-hasa és hosszú ősz szakálla. Én szerdán mást kaptam. Nem tettem ki a cipőcskémet az ajtóm elé ajándékok után áhítozva, mégis sokkal-sokkal többet kaptam annál.
Elindultunk együtt, de előtte természetesen betértünk néhány kocsmába, kitapasztaltuk mi a legmegfelelőbb útvonal Debrecen szívébe, a Lovardába. Hideg volt, fáztunk, de a tudat, hogy milyen élményekben lesz részünk, feledtette az összes külső hatások által kiváltott érzelmet. Csak arra gondoltunk, hogy ma lepereg előttünk a Macska-jaj, legalábbis annak a feelingje.
Beértünk zökkenőmentesen a terembe, a mellettünk ülők eleresztettek néhányszor egy-egy olyan poént, hogy Bob és Boban, Boban Narkovics. Én megmosolyogtam, de a többiek nem nagyon törődtek vele, más dolgokkal voltak elfoglalva. Nekik ez volt az első, nekem nem, de folyamatosan újat tud nyújtani. Akár kockáról-kockára lejátszanám magam előtt még egyszer ezt a koncertet. Lassan teltek a percek, a lila és zöld-fehér színpadfények különös váltakozása játszott a színpadon. És felálltak, ők 11-en, a Boban Markovics Orkestar. Fergeteges volt a hangulat, táncra perdült Debrecen! Csak a koncert felénék kezdődtek el az énekes dalok és a jól ismert számok mellett egy-két feldolgozás is előkerült. Itt nem ők voltak a sztárok és mi a kis emberkék, hanem ők az emberek, mi pedig az emberek voltunk:-). Háromszor jöttek vissza, hogy a koncertidőn túl ráadásokkal is a kedvünkbe járjanak, szintén háromszor adták le a Bubamara című számukat is. Tudták, hogy ezt szeretjük a legjobban. A végén pedig, ahogy egy komolyzenei koncerten szokás, együtt meghajoltak. Ennél szebb befejezést nem is várhattam volna.
Fáradtan, fájó végtagokkal, gyönyörű mikulási élményekkel lábadoztunk hazafelé. Nekem így telt el ez a december eleji ünnep.