szerző: UtazóJazz Pistols 2008. március 14. Take Five
Egy olyan, hazánkban eddig még ismeretlen jazztriót volt szerencsénk látni a Take Five-ban, amelyet három jelzővel tudnék jellemezni: kimagasló zeneiség, technikai tudás és profizmus. Ennél több nem is kellett ezen az estén.
A fellépés előtt felvezetés gyanánt gépzenei jazzt és funky-sabb muzsikát hallgathattunk bakelitről, bár a fekete lemezeket pakoló kollega tevékenysége nem váltott ki belőlem különösebb eufóriát. De a lényeg úgysem ez volt, hanem a kissé furcsa és megtévesztő nevű Jazz Pistols. A név nem valami anarchista, rendszerbomlasztó jazz őrületet takar - az talán a klub profiljába sem fért volna bele -, hanem éppen ellenkezőleg: egy, a jobbik évjáratból való, felkészült és roppant gazdag zeneiséggel megáldott jazz-rock triót.
Stefan Ivan, a legjobb német gitáros, Victor Kaiser, a Berklee-t is megjárt vérprofi basszer, valamint a mosolygós dobos, Lui Ludwig szerényen, egyszerűen, de profizmussal felvértezve lépett színre, és úgy hódították meg a közönséget, ahogy évekkel ezelőtt az EST. Némi konferálás után magabiztosan csaptak a húrok közé, és két felvonásban tálalták erre az estére szánt programjukat. Már a fellépés első pillanatában valószínűsíthető volt, hogy ez nem lesz egy utolsó produkció, és a trió valóban az elsőtől a legvégső percig bizonyított, egyetlen kérdést sem hagyva a háta mögött.
A műsor nemcsak érdekes, szórakoztató és lebilincselő volt, jó ízléssel sikerült kettébontani is: az első részben hét, a másodikban pedig néhánnyal több dalt hallhattunk. Nagyon jó ötletnek tartom a három feldolgozás (Corea Spain, Pastorius Teen Town, Zawinul Birdland) beékelését is: bár ez a trió már tényleg nem szorul rá a feldolgozás intézményére, úgy érzem, ezekkel a mellesleg albumaikon is megtalálható klasszikusokkal tudták igazán megmutatni farkasfogukat és magukhoz édesgetni a közönséget. Ennek ellenére nem szeretnék megfeledkezni az albumaikon (Three on the Floor; Three on the Moon; Special Treatment) található, többségében a húrbűvész urak nevéhez kötődő saját szerzeményeikről sem, amelyek önmagukban is bőven kitöltötték volna az egész műsoridőt.
Mindent összevetve tökéletesen tálalták a produkciójukat még akkor is, amikor a vezeték ördöge kedélyesen belevigyorgott az arcunkba. Kellemetlen eset, de bármikor, bárkivel előfordulhat. A probléma ellenére is hiba nélkül vették az akadályokat, és még így is bő lére eresztették zenélnivalójukat. Ezek után nem is lehet kérdés, hogy legközelebb is látni kell a Jazz Pistols hibátlan, tökéletes és hiteles színpadi produkcióját.