hosting: Hunet
r39
  cikkekfotók        
hírek   2008. március 31. hétfő   17:55
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nicholson hazudik


  A filmvilág kulisszatitkai iránt érdeklődő mozirajongók megszokhatták, hogy kedvenceik valamint filmjeik összes titkáról tudomást szerezhetnek: szemfüles újságírók és fecsegő kedvű sztárok gondoskodnak róla. A bakancslista (The Bucket List, hazai bemutató: március 27.) című vígjáték kapcsán azonban kicsit más a helyzet: talán azért, mert e filmnek a kiismerhetetlen Jack Nicholson az egyik főszereplője. Ő pedig, úgy látszik, titkolózó alkat. Az újságírók meg- megújuló rohamának ellenállva, még ma se tudni, vajon valóban ő és partnere, Morgan Freeman csinálták-e végig mindazt az őrületet, ami a képen látszik ejtőernyős-ugrástól az autóversenyzésig.
  
   Még nagyon fiatal színész voltam, amikor a Vogue szerkesztője interjút csinált velem magyarázta a titkolózás okát Nicholson , és azt mondta, ha őszinte leszek az újságírókkal, vagyis minden beszélgetésben ugyanazt ismételgetem, akkor nagyon hamar ráunok a saját életemre: inkább mindenkinek mondjak valami mást.
   Tehát ne higgyük el, amit nyilatkozik? kérdezte a háromszoros Oscar-tulajdonost az interjú készítője.
   Dehogynem, higgye el. Csak nem feltétlenül az az igazság jött a válasz.
  
  (IC Press)



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. április 20.
Dan Patlansky Budapesten
2024. április 25.
Amit még sohasem láthattál a Parkból - a kulisszák mögé enged betekintést a Blahalouisiana vadonatúj live session videója
2024. április 26.
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Együtt érkezik a Dürer-be a Hatebreed és a Crowbar
Megjelent Bognár Szilvia - Király Nóra - Kovács Zoltán: Parallel című albuma
Einstürzende Neubauten alien pop music az Akváriumban
Rifflord: Dél-Dakota metal titánjai visszatérnek
A Paraline új videoklippel tiszteleg Kurt Cobain előtt: „One Shot, One Kill”
2024. tavaszán: The Devil Wears Prada európai turné
Nu-metal invázió: a Profiler, The Gloom In The Corner és Vended koncertezik Európában
Az Early November kiadta a “The Fool” című dalát, a soron következő albumuk előtt
 kiemelt 
Megint Budapesten, most a Barba Negra-ban koncertezik a Nanowar of Steel
  
„Kezdünk megöregedni, úgyhogy ne hagyd ki ezt a turnét” – ezzel az őszinte figyelmeztetéssel hirdette meg tavaszi koncertjeit a Nanowar of Steel

Dan Patlansky Budapesten
Mike Portnoy-jal koncertezik Budapesten a Dream Theater
Először látogat Magyarországra a City Morgue
Megint Budapesten koncertezik Sting
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 az utazás    paganza    katie holmes    lucifer    ingmar bergman    no doubt    cadik    volt 2012    bleubird    born again    omnivium    geoff tate    gorezone    rózsaszín pittbull    crusted    greg graffin    therapy?    macbook pro    vicky sunday    star positive    godflesh    powerfest    arany    ray davies    catheine zeta-jones  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!